Létrehozva: 2021.10.19.

A DK-sok tudják a Parlamentben „dől el a buli”

A DK némelyik szimpatizánsa máris azt javasolja Gyurcsány Ferencéknek, induljanak önállóan a 2022-es választáson, míg mások azzal álltak elő, attól, hogy Márki-Zay nyert, nem automatikusan ő a miniszterelnök-jelölt.

A miniszterelnök-jelölti kudarc ellenére a DK a legerősebb ellenzéki párt, a következő országgyűlésben ők adhatják a legnagyobb frakciót a hat párt közül – mondta tegnapi videóüzenetében Gyurcsány Ferenc úgy, hogy a több mint hatperces beszéd alatt egyszer sem ejtette ki a baloldali előválasztáson győztes közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter nevét. A DK elnöke leszögezte, előbb a parlamentet kell megnyerni, előbb a többség, azután a kormányfő. Ez a sorrend. Ezért kell együtt maradnia az összefogásnak. – Ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt – mondta Gyurcsány, aki saját szavazóinak üzenhetett. Ugyanis, összefogás ide, ellenzéki egység oda, Dobrev Klára tegnapi veresége után a Demokratikus Koalíció szimpatizánsain olyan csalódottság, düh, kiábrándultság lett úrrá, hogy sokan arról beszélnek, jövő áprilisban nem is mennek el szavazni.

Egyre több DK-s szavazó kifejezetten arról beszél, hogy miután Márki-Zay Péter megnyerte a miniszterelnök-jelölti előválasztást, jövő áprilisban nem mennek el szavazni. Az egyik DK-s aktivista egyenesen úgy fogalmazott: nem fognak egy Márki-Zay-féle gazdára voksolni.

„Egy biztos, hogy én és jó néhány ezren (talán több százezren is) nem fogunk a Márki-Zay-féle gazdára szavazni!” – fakadt ki a közösségi oldalán Urbán Imre, DK-s aktivista, Gedei József, a párt jászsági jelöltjének kampányfőnöke. Urbán Lukácsi Katalinnak, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alelnökének írt nyílt levelében úgy fogalmaz: „Én is és sokan mások is megtörjük azt a trendet, amit harminc éve gyakorlok, gyakorlunk, hogy a szavazásra el kell menni, mert az állampolgári kötelesség!” Urbán hangsúlyozza, ő arra az oldalra, amelynek Márki-Zay lesz a listavezetője, nem fog szavazni. – Mindenkit arra buzdítok, hogy ne menjen el szavazni rátok – fogalmazott a DK aktivistája, aki kitért arra, Lukácsiék a Jászságban „támogatták azt a Kertész Ottót, akit még Márki-Zay is árulónak nevezett”. – Ennek ellenére továbbra is kiálltatok mellette és barátotokká fogadtátok az MSZP-s Balogh Bélát, valamint a jobbikos Budai Lórántot, akik nagymértékben felelősek a malom projektre szükségtelenül kifizetett háromszázmillió forint ablakon való kidobásáért – írta Urbán Imre, aki úgy látja, Márki-Zay csak miniszterelnök akar lenni, de hadra fogható emberek nincsenek mögötte.

„Ígérem, hogy (bármit is mondjon a DK vezetése) én ezt az árulást, amit itt ti elkövettek, nem fogom elfelejteni, és mindent el fogok követni azért, hogy az MMM oda jusson, ahova való, és az nem a parlament, hanem a pokol, a politika süllyesztője” – zárta sorait Urbán.

A DK közösségi oldalán is elég nagy a felháborodás, olyan bejegyzések olvashatók, mint: „Jövőre nem megyek szavazni”, „Ilyen miniszterelnök-jelölt nekem nem kell”, „Ilyen miniszterelnök-jelölt nekem nem kell. Engem mától elvesztett a DK és az állítólagos összefogás is. Sokan vagyunk ezzel így”. Többen írnak arról, hogy a hatpárti összefogásnak ezzel vége, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nyertesére nem lehet szavazni.

Az egyik hozzászóló arra hívja fel a DK vezetői figyelmét, hogy „azonnal jelentsék ki, hogy MZP [Márki-Zay Péter] és Karácsony súlyosan megszegték a megállapodást, és nincs szövetség, ezért a DK önállóan indul neki a választásnak”. Az egyik DK-s szavazó részéről felmerült az is, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztás megnyerése nem jelenti automatikusan azt, hogy egy ellenzéki győzelem esetén Márki-Zay lesz a minisztere, hiszen reményeik szerint a DK adja majd a legnagyobb frakciót, így a kormányfő jelölése, illetve megválasztása Gyurcsány Ferenc pártjának kezében lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett