Létrehozva: 2021.10.06.

A baloldali közvélemény-kutató szerint a Fidesz nyer jövőre

Október elején végzett közvélemény-kutatást a Závecz Research. Beszédesek a számok.

A Závecz Research október 4-én és 5-én végzett közvélemény-kutatása beszédes eredménnyel zárult.

A kutatóintézet többek közt arra volt kíváncsi, hogy a válaszadók kire szavaznának 2022-ben, ha a közös ellenzéki lista élén Dobrev Klára, Márki-Zay Péter vagy Karácsony Gergely állna.

Az eredmények szerint bármely ellenzéki jelölt is vezesse a közös ellenzéki listát, a többség a Fideszre szavazna.

No, de lássuk a számokat!

Ha Dobrev vagy Karácsony áll az ellenzéki lista élén, akkor 47 százalékos Fidesz győzelem mellett a szavazók 39 százaléka támogatná az közös ellenzéki listát, míg Márki-Zay esetében 45 százalékos Fidesz győzelem és 40 százalékos ellenzéki eredményt mutatnak a közvéleménykutató friss számai.

Ami a biztos szavazókat illeti, náluk a Fidesz előnye még markánsabb: Dobrev/Karácsony listavezetésével 52 százalékon állna a Fidesz és 43/44 százalékon az ellenzék, Márki-Zay esetében pedig 51 százalék adná voksét a kormánypártra és 46 az ellenzékre.

A Medián – nem Márki-Zay Péterék által megrendelt kutatása – azt mutatja, hogy

a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje Dobrev Klára (37 százalék) mögött a második legnépszerűbb a szavazni szándékozók körében 33 százalékkal,

Karácsony Gergelyt 24 százalékra mérték.

Ezen számok alapján nem nekem kell visszalépni, de ezt közösen kell megbeszélni

– mondta az ATV-n Márki-Zay Péter.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom megbízásából a Závecz Research október 4-én és 5-én végzett közvélemény-kutatást, ebből szintén az derült ki, hogy Márki-Zay Péternek több esélye van Dobrev Klára ellen – írja a Magyar Hang. A felmérésben jelentős részben azokat kérdezték, akik a közös ellenzéki listát, esetleg a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot támogatnák.

A legelutasítottabb jelölt a kutatás alapján Karácsony Gergely, 36 százalék biztosan nem szavazna rá, Dobrev Kláránál ez az arány 33, Márki-Zay Péternél 32 százalék.

A Závecz arra is kíváncsi volt, már nem csak ellenzékieket kérdezve, hogy kire szavaznának 2022-ben, ha a közös ellenzéki lista élén Dobrev Klára, Márki-Zay Péter vagy Karácsony Gergely állna.

Ha Dobrev vagy Karácsony a csúcsjelölt, mindkét esetben 47 százalék mondta a Fideszt, 39 százalék az ellenzéket.

Márki-Zay esetében 45 százalékra csökkent a Fideszt támogatók aránya a válaszadóknál, és 40 százalékra növekedett az ellenzékieké, illetve a bizonytalanok aránya is emelkedett egy százalékkal.

A biztos szavazóknál Dobrev/Karácsony listavezetésével 52 százalékon állna a Fidesz, 43/44 százalékon az ellenzék, Márki-Zay esetében 51 százalékot mutat a fideszesek aránya, 46 százalékot az ellenzékieké.

Ha Karácsony Gergely áll az élen, a momentumosok 64 százaléka szavazna az ellenzéki listára, Dobrev Kláránál csak 54 százalék. A jobbikos bázisból 89 százalékra számíthatna a Karácsony-lista, Dobrevnél ez 61 százalékra csökken. A szocialistáknál nincsenek ekkora eltérések, Dobrevnél 92, Karácsonynál 87 százalékot jelez a felmérés köztük. Ha Márki-Zay Péter a listavezető, a momentumosok 72, a jobbikosok 91, a DK-sok 89, az MSZP-sek 86 százaléka szavazna az ellenzékre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött