Létrehozva: 2020.01.19.

82 000 migráns indult el Törökország felől

A Törökországból Európába vándorlók száma rendkívüli mértékben megugrott a múlt évben – jelentette ki Fabrice Leggeri, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) igazgatója pénteken Brüsszelben, a testület 2019-es migrációs adatait rögzítő jelentésének bemutatására összehívott sajtótájékoztatón.

A Frontex igazgatója szerint a szíriai és afganisztáni viszályoktól menekülők „elárasztották” Törökországot, majd Görögország felé vették útjukat. Törökország felől „több mint 82 000 bevándorló próbált belépni Európába engedély nélkül a múlt évben, ami 46 százalékos növekedést jelent a 2018-as évhez képest. Ezért mindenekelőtt a szíriai helyzet okolható. Az afgánok Törökország felé indulásának pedig az instabil afganisztáni körülmények és az iráni hatóságok bevándorlással kapcsolatos reformjai is okai lehetnek ” – mondta el Fabrice Leggeri a jelen lévő újságíróknak. Az Európai Unió 2016-ban a Törökországgal kötött megállapodás keretében 6 milliárd euróig terjedő támogatást helyezett kilátásba a török kormány részére arra a célra, hogy Ankara feltartóztassa a Görögországba induló migránsokat. Ennek ellenére Görögország keleti szigetein a menekülttáborok súlyos túlzsúfoltságáról számoltak be a helyi hatóságok. A Frontex adatai szerint a Törökországból Görögországba érkezők száma tavaly volt a legmagasabb az egyezmény életbe lépése óta. A jelentés mindazonáltal azt is megállapította, hogy összességében tavaly hatéves mélypontra süllyedt az illegálisan érkező bevándorlók száma az Európai Unióban. Valamivel több mint 139 ezer embert regisztráltak a tagországok külső határain. A Frontex-jelentésben az is szerepel, hogy a görög szigetekről az ország szárazföldi részére szállított migránsok egy része folytatta útját a Nyugat-Balkánon keresztül. Ennek megfelelően az év második felében növekedett az érkezők száma a görög-albán, valamint a Szerbia és Magyarország, illetve Horvátország közötti határon is. Ami az afgánokat illeti, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint több mint félmillió afgán tért vissza hazájába tavaly, nagyrészük Iránból és Pakisztánból. Az Iránból való visszatérések nagy száma részben az iráni gazdaság válságával magyarázható. Az Iránban élő afgánokat rendszerint feketén foglalkoztatják. Az általános gazdasági nehézségek miatt azonban a feketemunka iránti kereslet is csökkent. Ugyanakkor Afganisztán is magas munkanélküliséggel küzd, nem szólva a gyenge gazdasági fejlődésről és az országot sújtó fegyveres konfliktusról, amely sok embert késztet elvándorlásra.
Migránskaravánok Amerikában is Bűnszervezeteket és „gátlástalan politikusokat” tett felelőssé a hondurasi kormány az Egyesült Államok felé tartó „migránskaravánok” szervezéséért, amelyet – állítása szerint – 2018 októbere óta folytatnak, emberkereskedelemnek, zsarolásnak és szexuális kizsákmányolásnak kitéve a migránsokat.
„2018 októbere óta több karavánt is szerveztek az embercsempészekből, bűnözőkből és gátlástalan politikusokból álló bűnözői csoportok, amelyek kihasználják azokat a kedvezőtlen körülményeket, amelyek között sok honfitársunk él” – fogalmazott egy közleményben a hondurasi külügyminisztérium. A bűnszervezetek által szervezett karavánokban az országot elhagyó embereket zsarolásnak, emberkereskedelemnek, szexuális kizsákmányolásnak teszik ki, akár halálukat is okozhatják – tette hozzá. A legutóbbi „karaván újabb kísérlet arra, hogy késleltessék azt, amit az életkörülmények javításáért teszünk, és megelőzzük, hogy hamis elvárásoktól vezérelve induljanak útnak” – fogalmazott a hondurasi külügyi tárca. Juan Orlando Hernández hondurasi elnök kormánya „aktívan dolgozik azon, hogy megvédje állampolgárait”, és tájékoztassa Guatemalát, Mexikót és az Egyesült Államokat a karaván útvonaláról – tette hozzá. Honduras „aktívan dolgozik azon, hogy gazdasági és legális migrációs lehetőségeket teremtsen állampolgárai számára” – szögezte le a külügyminisztérium. Az észak-hondurasi San Pedro Sula városából helyi idő szerint kedd este újabb, az Egyesült Államok felé tartó karaván indult el, több mint 2000 tagja azóta már belépett Guatemala területére. Hondurasból ezt megelőzően négy, az Egyesült Államokba eljutni akaró úgynevezett migránskaraván indult el 2018 októbere és 2019 áprilisa között. Honduras Guatemalával és Salvadorral együtt Közép-Amerika úgynevezett északi háromszögében található. A régiót az erőszak által leginkább sújtott térségek között tartják számon a világon. Nemzetközi szervezetek szerint a három országból évente átlagosan legalább félmillió ember emigrál illegálisan az Egyesült Államokba a jobb életkörülmények és lehetőségek reményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat