Létrehozva: 2021.09.24.

49 perces felvétel bizonyítja, Havas egy tanítványát „késztette” szexre, máshol ezért börtön jár

Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút.

Eljuttatták a Borsonline szerkesztőségébe a tegnap nyilvánosságra került újabb Havas-botrány valószínűleg teljes hangfelvételét. Ebből a több mint 49 perces felvételből már egyértelműen kiderül, hogy Havas Henrik tanári pozíciója révén, több mindent ígérgetve „késztette” szexre előrejutást remélő tanítványát.

Más országokban, mivel a diák óhatatlanul is alárendelt pozícióban van tanárával szemben, mindez eleve bűncselekménynek minősül, még akkor is, ha ebben az alárendelt szerepben a diák kénytelen-kelletlen végül beleegyezik a szexuális aktusba. Akárcsak a felvételen hallható esetben.

A híres-hírhedt hollywoodi producer esetében éppen erre a kiszolgáltatott helyzetre építette a vádat az amerikai ügyészség. A szexragadozót végül 23 évi börtönre ítélték, de mivel újabb feljelentések érkeztek ellene, nem kizárt, hogy még hosszabb ideig börtönben kell maradnia. Hiába védekezett azzal, hogy a hölgyek beleegyeztek az aktusba, a bíróság szerint áldozatai kiszolgáltatott helyzetben voltak, hiszen csak így remélhettek előrejutást.

Nagy kérdés, hogy mikor kerül sor Magyarországon az első ilyen büntetőperre és hogy ki lesz az első magyar szexragadozó a vádlottak padján.

A Havas-féle felvétel nyilvánosságra kerülése egyértelműen azt bizonyítja, hogy a média és filmipar áldozatai nem hallgatnak tovább és a maguk módján bosszút esküdtek, hosszú évek múltán is elégtételt követelnek. Ráadásul ehhez annak idején elég bizonyítékot is gyűjtöttek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett