Létrehozva: 2020.05.24.

40 millió eurós maszkbotrány Belgiumban

Rájár a rúd a belga egészségügyi miniszterre, sokan őt teszik felelőssé, hogy összeomlott az ország egészségügyi rendszere a járvány idején.

Szerző M.M.

Minden túlzás nélkül összeomlott a belga egészségügyi rendszer a járványban. Mint ismert: több mint 40 napot vártak, amíg az első érdemi intézkedést meghozták az első ismert beteg után (Magyarországon erre a 7. nap sor került). Nem voltak eszközök és kórházi ágyak, és persze maszk sem. Maggie De Block, a balliberális egészségügyi miniszternőt is érintő korábbi maszkbotrány után a Het Laatste Nieuws flamand napilap értesülései alapján a belga állam ezúttal egy jordán üzletemberrel szerződött 15 millió egészségügyi maszk leszállítására. Az ügyletet egy luxemburgi off-shore cégen, az Avrox-on keresztül bonyolították le. A jordániai üzletember, Hamza Talhouni a „Cairo Amman Bank„ egyik fő részvényese, testvére tagja a bank igazgatótanácsának is, hívja fel a figyelmet a Het Laatste Nieuws. A bankot az izraeli hatóságok fekete listára helyezték, a bank ügyfelei között ugyanis bőven voltak olyan, ma már börtönben levő palesztin terroristák, akiket terrorista merényletek elkövetése miatt ítéltek el, és akiket a bankon keresztül fizettek ki a végrehajtott merényletekért. Az izraeli állam a bankot ezért tiltólistára helyezte, ezt Izrael belga nagykövetsége is megerősítette, azzal együtt, hogy a terroristák bankszámláit már korábban befagyasztották.

Nem ez az első botrány Belgiumban a maszkok körül. Az Origo már korábban megírta, hogy miközben a belga kórházak súlyos védőfelszerelés-hiánnyal küszködtek, a járvány legsúlyosabb szakaszában mintegy 5 milliós maszkszállítmányt loptak el.

A Le Soir napilapnak sikerült kideríteni, hogy a szállítmány eltűnésével egy belga-török üzletember, Mahmut Öz hozható kapcsolatba, ugyanis az ő cégének, a „Mahmut Öz Service Support Agency”-nek kellett volna az országba hozni a maszkokat, de azok soha nem érkeztek meg. Az ügy további sajátossága, hogy Mahmut Öz Soros György belga végrehajtójának, európai parlamenti szócsövének, Guy Verhofstadtnak a párttársa, aki a flamand liberálisok színeiben indult a belga önkormányzati választásokon. És természetesen párttársa az egészségügyi miniszternőnek is.

Maggie De Block egészségügyi miniszternő semmit nem tett, hogy a párttársához kapcsolódó maszkbotrány megoldását – mondhatjuk, tisztázását – a legkisebb mértékig is segítse. A V4NA információi szerint kifejezetten szerepet játszott a miniszternő és a belga-török üzletember pártbeli kapcsolata abban, hogy Mahmut Öz megúszta a botrányt.

Szerző M.M.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt