Létrehozva: 2022.12.06.

Guruló dollárok: Márki-Zay Péterre fognak mindent

Nem tudtunk róla, nem kaptunk belőle, Márki-Zay Péterék ügye – ezekkel a szavakkal reagáltak a baloldali politikusok, amikor az Amerikából érkező 3 milliárdos kampánytámogatásról kérdezték őket.

Bár egymás után derülnek ki a részletek a baloldal pártfinanszírozási botrányáról, a vezető politikusaik továbbra is csak mellébeszélnek a tengerentúlról érkező 3 milliárd forintnyi támogatással kapcsolatban.

A hatósági vizsgálatok alapján bizonyosnak tűnik, hogy az ország szuverenitását is veszélyeztető beavatkozási kísérletről van szó, amelyhez hasonlóra nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt évtizedek alatt. Ugyanakkor az ellenzéki politikusok úgy tesznek, mintha még csak nem is hallottak volna arról, hogy a hivatalos keretük többszöröséből kampányolhattak az áprilisi voksolást megelőzően, a felelősséget pedig Márki-Zay Péterre, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökére igyekeznek hárítani.

Márki-Zay Péter FORRÁS: FACEBOOK/MÁRKI-ZAY PÉTER

 

IGAZ, HOGY A MAGYAR VÁLASZTÁSOK APROPÓJÁN LÉTREJÖTT ACTION FOR DEMOCRACY (AD) ELNEVEZÉSŰ SZERVEZETEN KERESZTÜL AZ MMM SZÁMLÁJÁRA KERÜLT A MÁR EMLÍTETT 3 MILLIÁRD FORINT NAGYOBBIK RÉSZE, ÁM AZ 1,8 MILLIÁRD FORINTBÓL MIND A HAT BALOLDALI PÁRT KAMPÁNYOLT.A Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójaként tevékenykedő Korányi Dávid vezette AD jelentős összeget, 1 milliárd forintot juttatott az Oraculum 2020 Kft.-nek is. Utóbbi a kiadója az EzaLényeg.hu nevű, DK-közeli propagandalapnak. Az amerikai pénzek nagy része egyébként a Bajnai Gordon volt kormányfő és a Ficsor Ádám egykori titokminiszter érdekeltségébe tartozó, az egész baloldal kampányát bonyolító DatAdat-csoporthoz került. Az MMM 1,4, az Oraculum 324, az Action for Democracy 147 millió forintot utalt Bajnaiékhoz.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az Amerikából érkező milliárdokat firtató kérdésre úgy fogalmazott: nem tudott arról, hogy Márki-Zay mozgalmához külföldi kampánypénzek is érkeztek, s azt állította, a Demokratikus Koalíció semmit nem használt fel ezekből az összegekből.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője ugyancsak azt bizonygatta a párt "árnyékkormányinfóján", hogy semmilyen formában nem került hozzájuk a guruló dollárokból.

Gyurcsány Ferenc FORRÁS: FACEBOOK

Karácsony Gergely kijelentette, az Amerikából érkező milliárdok Márki-Zay egyesületére és az Action for Democracyre tartoznak. – A Párbeszédhez nem került ezekből a pénzekből – hangsúlyozta a botránytól elhatárolódni próbálkozó főpolgármester.

A párbeszédes Tordai Bence szintén azt állította, hogy fogalma sincs, ki és mire fordította a 3 milliárd forintot, mivel az szerinte különböző egyesületekhez érkezett, hozzátéve, pártja egy fillért sem kapott az amerikai donációkból.

Hasonlóképpen hárított Szabó Tímea, a Karácsony-párt frakcióvezetője is, aki emellett az ügyről készült és nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés autentikusságát is kétségbe vonta. Úgy fogalmazott, hogy „mindenféle színes vonalakat húzni ide-oda enyhén szólva barokkos".

Az ugyancsak a Párbeszéd színeiben mandátumot nyert Jámbor András állítólag csak a sajtóból szerzett tudomást a guruló dollárok ügyéről. Bár szerinte ki kell vizsgálni az esetet, azt is hozzátette, ha történt volna valami visszaélés, azt a kormánypárti sajtó már nyilvánosságra hozta volna.

Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese tagadta, hogy tudomása lett volna a tengeren túlról érkező kampánypénzekről. Úgy fogalmazott, örült volna, ha korábban van információja a 3 milliárd forintról, ami szavai szerint rengeteg pénz.

A jobbikos honatya Bencze János is azt bizonygatta, hogy nincs tudomása a külföldről érkező milliárdok sorsáról, s úgy fogalmazott, ő is kíváncsi lenne, kik és miként használták fel az összegeket. A Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter is csak azt mondta, hogy a választási kampányban nem használtak fel külföldi pénzt.

Bár Ungár Péter, az LMP társelnöke fogalmazott a legerősebben a baloldali politikusok közül – dermesztőnek nevezve, hogy sokan nem tartják problémának a kampányfinanszírozási botrányt – a pártja felelősségéről ő sem beszélt.

Hasonlóképpen nyilatkozott az LMP-től Kanász-Nagy Máté is. A szintén LMP-s Hohn Krisztina meglepődött a jelentés tartalmán, miközben azt állította, hogy törvényesen járt el a pártja.

Több politikus egyáltalán nem volt hajlandó értelmes választ adni a sajtó kérdésére, így például Mellár Tamás (Párbeszéd), valamint Tóth Endre (Momentum) teljesen más témáról kezdtek beszélni a guruló dollárok ügyében feltett újságírói kérdésre. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke pedig szó nélkül elhajtott az autójával, amikor azt kérdezték tőle, hogy a szocialisták részesültek-e az amerikai pénzekből.

A homályos eredetű, külföldi milliárdokhoz köthető befolyásolási kísérlet részleteinek a feltárására egyébként számos vizsgálat indult.A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS GYANÚJA MIATT, A NEMZETI NYOMOZÓ IRODA PEDIG PÉNZMOSÁS ÉS SIKKASZTÁS GYANÚJA MIATT FOLYTAT NYOMOZÁST, DE VIZSGÁLATOT FOLYTATNAK A NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK, AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK, VALAMINT A NEMZETI ADATVÉDELMI HIVATAL IS.

A dollárbaloldal a modern magyar történelem legnagyobb választási botrányába keveredett, ráadásul egyre több megdöbbentő információ derült ki a guruló dollárokkal kapcsolatban. Sokáig kérdéses volt, hogy mit vártak cserébe az amerikaiak a baloldaltól a több mint 3 milliárd forintért, amelyet a kampányra adtak. Mostanra viszont egyértelmű, hogy a megállapodás egyik feltétele az volt, hogy a baloldal minden oroszellenes szankciót szavazzon meg, még akkor is, ha ezzel nehéz helyzetbe sodorja Magyarországot. 

Mint ismert, a dollárbaloldal több mint hárommilliárd forint támogatást kapott az Action for Democracy nevű szervezettől, amely nem sokkal az áprilisi országgyűlési választások előtt jött létre egyetlen céllal, hogy befolyásolja a magyar választás eredményét. Az Egyesült Államok és a Nyugat nem titkolt célja, hogy  megbuktassák az Orbán-kormányt, és egy olyan kormány vezesse Magyarországot, amely követi Brüsszel és Washington utasításait.

Mostanra már mindenki számára világossá vált, hogy az elhibázott szankciók nem működnek, mivel azok csupán Oroszországot teszik gazdagabbá, miközben Európa elszegényedik. Súlyos gondot okoz az energiaválság, a szankciós infláció, Oroszország viszont eközben új kereskedelmi partnereket talált, rekordbevételeket könyvel el.BRÜSSZEL AHELYETT, HOGY FELÜLVIZSGÁLNÁ A SZANKCIÓS POLITIKÁT, FOLYAMATOSAN ÚJABBAK BEVEZETÉSÉN DOLGOZIK, A DOLLÁRBALOLDAL PEDIG MINDEN ŐRÜLT ÖTLETET TÁMOGAT ÉS MEG IS SZAVAZ.

Az Alapjogokért Központ elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a dollárbaloldal egyértelműen azért kapja a pénzt a nemzetközi szövetségeseiktől, hogy ráerőltessék Magyarországra a szankciók politikáját. Gulyás Gergely szintén azt firtatta, hogy vajon a dollárbaloldaltól mit kértek a támogatásért cserébe.

Korányi Dávid a baloldal helytartója és Karácsony GergelyFORRÁS: FACEBOOK / KARÁCSONY GERGELY

A baloldal igyekszik elterelni a figyelmet a tiltott, jogellenes külföldi pártfinanszírozásáról. Sose gondoltuk volna, hogy Magyarországon a baloldal dollárbaloldal lesz - vajon mit ígért a támogatásért cserébe a baloldal? Példátlan politikai botrány az ügy, egyértelműen jogellenes cselekedet volt, hiszen pártpolitikai kampányra külföldről pénzt elfogadni a rendszerváltás óta soha nem lehetett Magyarországon. A jogellenes magatartásnak pedig kell, hogy legyenek következményei - mondta a kancelláriaminiszter egy október eleji Kormányinfó során.

A dollárbaloldal különösen erősen lépett fel az orosz földgáz- és kőolajszállítmányok leállítását szorgalmazó szankciók mellett, miközben pontosan tudták, hogy ezen szankciók elfogadása rendkívül súlyos következményekkel járna Magyarország számára, hiszen az ország nem rendelkezik tengerrel, ezért hátrányból indul az olyan országokkal szemben, mint Németország, Franciaország vagy éppen Lengyelország.

"Hát, ugye Oroszország egy energia-nagyhatalom. Abból van pénze háborúzni, úgy tűnik, hogy drágán adja el az energiát. Ha (ennek megakadályozásához) az kell, hogy szankciókkal sújtsák az energiahordozókat is, amiket Oroszország (szállít), akkor ezt is meg kell lépni. Ezt a forrást el kell tekerni, el kell zárni" - jelentette ki Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa annak ellenére, hogy ekkor már ismert volt a brüsszeli szankciók kudarca és a szankciók által okozott energiakrízis.

A baloldali politikusok minden létező platformon Magyarország ellen kampányolnak FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Jávor Benedek, a baloldal európai parlamenti képviselője is azért harcolt Brüsszelben, hogy Magyarországot minél nehezebb helyzetbe hozza, ezzel kiszolgálva a külföldi érdekeket. Jávor ugyanis még több szankciót követelt több nyilatkozatában is."Hozhatunk, és hoznunk is kell további szankciókat Oroszország ellen, az eddig nem érintett területekre, így az energiapiacokra is kiterjesztve a korlátozásokat. (...) a mostani szankciók elégtelenek, kiterjedtebb, átfogó gazdasági nyomás kell, amely az energiapiacokat is érinti - mondta a baloldali politikus.

Jávor pontosan tudatába volt és van annak, hogy Magyarország számára mekkora károkat okoznának az energetikai szankciók, ráadásul ezt gyakorlatilag ő maga is elismerte amikor kijelentette, hogy

EZ FÁJNI FOG EURÓPÁNAK, KÜLÖNÖSEN AZOKNAK AZ ORSZÁGOKNAK, AMELYEK SZOROS FÜGGÉSBEN VANNAK OROSZORSZÁGGAL VAGY JELENTŐS ÜZLETI ÉRDEKEIK VANNAK. A KÖLTSÉGEK MAGASAK. MEGFIZETJÜK A TANULÓPÉNZT AZÉRT, MERT NEM TANULTUNK A TÖRTÉNELEMBŐL.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke még túl is licitálta baloldali elvtársait, amikor nem csak az olaj és a gáz ellen akart újabb szankciókat kivetni, hanem a nukleáris energiára is. Kijelentette, hogy ideje a paksi szerződést is felmondani, a Roszatomot pedig kitiltani az EU egész területéről.

A Jobbik továbbra is próbálja magát nem baloldali pártnak álcázni, azonban az ilyen nyilatkozatokból pontosan kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc irányítja őket, pontosan abból a kottából játszanak, amelyet a dollárbaloldalnak kiosztottak.

FOTÓ: SZABÓ GÁBOR - ORIGO

Karácsony Gergely pedig kijelentette, hogy örül annak, hogy létrejött a szankciós csomag, és Magyarország végül is nem tudta ezt megakadályozni.

Gyurcsány pártjának, a DK-nak az ifjúsági tagozata, Donáth Anna és Cseh Katalin EP-képviselők vezetésével minden platformon próbálja rossz helyzetbe sodorni az országot, miközben azt hazudják, hogy a szankciók működnek, pedig egyáltalán nem.

Donáth úgy fogalmazott, hogy a háborúra adott uniós reakció, a kivetett szankciók minden mértékadó elemzés szerint működnek, és összeroppanthatják az orosz gazdaságot, Ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. Oroszország egyre nagyobb összegeket keres az energiahordozók felszökő ára miatt, Európában pedig egyes nyugati országokban már választania kell az embereknek aközött, hogy egyenek, vagy fűtsék a lakásukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat