Létrehozva: 2022.06.27.

Elegük van Bidenékből az amerikaiaknak

Egyre népszerűtlenebbek a demokraták.

Szerző Ripost

Negyvenhárom amerikai állam összesen több mint egymillió szavazója állhatott át a republikánusok táborába tavaly - írta az AP amerikai hírügynökség hétfőn választói regisztrációs adatokra hivatkozva.

Joe Biden elnök hatalomra kerülése óta a politikai szimpátiában változások tapasztalhatók az ország minden térségében, legyen szó hagyományosan demokrata vagy republikánus államokról, illetve nagy- vagy kisvárosokról - mutatott rá az AP. Azonban a külvárosokban a legszembetűnőbb a változás - és ez jelenti a legfenyegetőbb tendenciát a demokraták számára. Ezeken a területeken többnyire magasan képzett, ingadozó választók élnek, akik korábban a Republikánus Párt ellen fordultak, de mostanában újra annak szavazótáborát gyarapítják.

A hírügynökségnek az L2 politikai adatgyűjtő cégtől származó értesülései szerint 1,7 millió szavazó válthatott tábort az elmúlt évben, és nagyjából kétharmaduk a republikánusokhoz pártolt át.

A republikánusok sikeresen kovácsoltak előnyt a demokraták kudarcaiból, egyebek között a koronavírus-járvány miatti iskolabezárásokból, a növekvő inflációból, az emelkedő üzemanyagárakból és a bébitápszerhiányból - vélte a hírügynökség.

Ronna McDaniel, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke szerint a változások tartósak lesznek. "Biden és a demokraták ijesztően nem ismerik az amerikaiakat, ezért fordulnak szavazók tömegesen a Republikánus Párt felé" - vélekedett.

A Demokrata Nemzeti Bizottság nem kívánt reagálni az értesülésekre.

A Rasmussen közvéleménykutató-vállalat adatai szerint az amerikaiak mindössze 11 százaléka tartja felelősnek az orosz államfőt az Egyesült Államokat is sújtó gazdasági válságért. A megkérdezett több mint fele – 52 százaléka – szerint Biden a felelős az elszabaduló üzemanyagárakért. Szintén csak 29 százaléka ért egyet Bidennek azzal a magyarázatával, hogy az olajcégek felelősek a drágulásért.

A választók 74 százaléka szerint az amerikai gazdaság helyzete romlott az elmúlt évben. Mindössze 11 százalékuk gondolja úgy, hogy javult, míg 13 százalékuk szerint nem változott.

Az amerikai elnöknek azonban nem mindenhol ilyen rossz a megítélése. Habár odahaza a választóknak úgy tűnik, elegük van az elnökből, addig több nyugat-európai országban kifejezetten népszerűnek számít. A PewResearch adatai szerint a franciák 53, a spanyolok 56, a németeknek pedig – kiemelkedően magas aránya – 64 százaléka bízik az Egyesült Államok első emberében.

Emellett ugyanakkor újabb komoly kérdések merültek fel Biden szellemi állapotával kapcsolatban. Az elnök egy szélenergiáról tartott fehérházi megbeszélésén az egyik fotósnak sikerült lefotózni azt a jegyzetet, amelyet Biden a kezében tartott, ezen olyan utasítások voltak olvashatók, mint, hogy melyik terembe menjen be, és hova üljön le, valamint, hogy melyik – előre kiválasztott – újságírót szólítsa fel kérdezésre, illetve köszönjön a résztvevőknek, és távozzon a teremből, az esemény végével. Biden kognitív képességeivel már korábban is többször felmerültek kérdések. A 78 éves politikus legutóbb épp biciklijével esett el, miközben le akart szállni róla.

Kettős mérce Washingtonban

Kínos ellentmondásba keveredett John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, amikor legutóbb Kína, és India orosz olajimportjáról kérdezték. Azzal kapcsolatban, hogy Kína nemrég az orosz kőolaj legnagyobb vásárlójává lépett elő, azt mondta, az Egyesült Államok már korábban is felszólította Kínát, hogy legyen „felelős hatalom” és csatlakozzon a világ többi részéhez és léptessen életbe Oroszországgal szemben szankciókat, de Peking továbbra is kitart Moszkva mellett.
Amikor viszont az riporter megemlítette, hogy India is nagymértékben növelte orosz olaj vásárlásait, valamint nem ítélte el Oroszországot az ENSZ-ben sem, Kirby már jóval elnézőbb hangot ütött meg. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy nagyra értékelik a két ország kapcsolatát, és minden országnak magának kell meghoznia a szuverén döntéseit. és a demokrata párti politikusok is mindent elkövetnek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt, valamint Oroszországot tegyék felelőssé a világban kirobbant gazdasági válság miatt, az amerikaiak nagy része máshogy gondolja.

Egy új közvélemény-kutatás szerint tízből nyolc amerikai úgy véli, hogy a gazdaság helyzete Joe Biden elnök alatt romlott, és sokan aggódnak a saját pénzügyeik miatt az élelmiszer- és a benzinárak emelkedése közepette. A Wall Street Journal–NORC felmérése szerint a megkérdezettek nyolcvanhárom százaléka „rossznak” vagy „nem túl jónak” minősítette a nemzetgazdaságot.

A felmérésre válaszolók több mint egyharmada azt mondta, hogy egyáltalán nem elégedett a pénzügyi helyzetével, ami az elmúlt ötven év legmagasabb elégedetlenségi szintjét jelenti. A megkérdezettek 38 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy pénzügyi helyzete az elmúlt néhány évben romlott – ez a legmagasabb arány a 2008-as globális pénzügyi válság után. Elemzők szerint az amerikaiak rossz gazdasági kilátásait az egekbe szökő infláció határozza meg, amely áprilisban negyvenéves csúcsra, 8,3 százalékra emelkedett.

A Breitbart hírportál riportja szerint ez a felmérés néhány nappal az után készült, hogy Joe Biden elnök azt mondta, az amerikaiak „pénzügyileg kényelmesebben élhetnek”, és kevesebb adósságuk van, mióta beiktatták hivatalába. Biden elnök nem tisztázta, hogy milyen kritériumokat használt fenti állításának alapjául.

A Fehér Ház Vlagyimir Putyin orosz elnököt és az ukrán válság nyomán kialakult gazdasági helyzetet hibáztatja a jelenlegi rekord-inflációért, de elemzők szerint inkább 2021-es hatalmas amerikai gazdaságélénkítő csomag volt felelős a gazdaság túlfűtéséért és a rekordinflációért. Amikor túl sok pénz van forgalomban áruhiány mellett, az leértékeli a dollárt, így a megtakarítások értéke is jelentősen csökken.

DeSantis Soros ellen

Ron DeSantisnak, Florida állam republikánus kormányzójának kampánycsapata figyelemfelhívó kampányt indít az államban, hogy fellépjen Soros Györgynek a spanyol ajkú kisebbséget célzó manipulációja ellen, miután a spekuláns által pénzelt befektetési csoporthoz került az állam legnagyobb, spanyol ajkúakat megszólító médiavállalata. A kampány – „alerta”, vagyis figyelem – arra koncentrál, hogy felhívja a figyelmet Soros György manipulációs kísérletére, valamint arra, hogy Florida állam DeSantis kormányzó vezetésével szembeszáll
a nagyvállalati és baloldali dezinformációval.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett