2 éve

Itt az új #METOO-botrány! A főszereplő ismét Havas Henrik?

Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült.

A Borsonline azt feltételezi, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra a felvételt, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a lényegében kényszerű szituációban. Ami, ha jól értjük, egyfajta sajátos helyzetgyakorlatnak indult a tanár és tanítvány szerepében. A végkimenetel azonban csak egy lehetett.

A borsonline. hu emlékeztet rá, hogy hasonló történetek miatt ítélték az Amerikai Egyesült Államokban 23 év börtönre a híres hollywoodi filmproducert, Harvey Weinsteint, akit utólag jelentett fel több tucat nő. Azt állították, hogy irányító helyzetével, pozíciójával visszaélve hozott létre olyan szituációt, amit aztán nem mertek visszautasítani. Utólag az amerikai bíróság több esetben erőszaknak minősítette a történteket. Az amerikai producer úgy védekezett, hogy ő a korábbi évtizedekben így szocializálódott.

Nem tudni még, hogy Havas Henrik ellen érkezett-e ebben az ügyben büntetőjogi feljelentés, s hogy léteznek-e a kikerült felvételnek további részletei, esetleg vannak-e más tanítványok, akik rendelkeznek hasonló felvételekkel.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sikeresek, gyönyőrűek, és elképesztően sok pénzük van - ők a világ leggazdagabb női

origo.hu

Küszöbön az újabb ukrán bukás

borsonline.hu

Megszólalt a szakértő: ez lehet Tóth Gabi szívszorító idézetei mögött

hirtv.hu

Paláver: A magyarok háromnegyede kiáll az ország keresztény kultúrája mellett

metropol.hu

Szenzációs felfedezés: élet jeleire bukkanhattak a Naprendszerünkben

magyarnemzet.hu

Zaharova elárulta, kik állhatnak a szevasztopoli támadás mögött + videó

origo.hu

Majka elárulta, mit csinálna, ha a felesége megcsalná

travelo.hu

A hétvégén bezár az ország legnagyobb termálstrandja

ripost.hu

Holttestet találtak Pesten a polgármesteri hivatalnál

ripost.hu

„Vidd el innen a pics...ba, mert hányok tőle” – Elszakadt a cérna Krausz Gábornál

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

Brüsszel az amerikai befektetők érdekét védi a magyar gazdákkal szemben

POLITIK

Vége a találgatásoknak, ekkor indul a Tündérkert

POLITIK

Trump már 10 százalékkal vezet Biden előtt

POLITIK

Karácsony a hátsó ajtón lopakodott be a Fővárosi Közgyűlésre

POLITIK

Ukrajnát felveszik az Európai Unióba?