Marics Peti
Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült.
A Borsonline azt feltételezi, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra a felvételt, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a lényegében kényszerű szituációban. Ami, ha jól értjük, egyfajta sajátos helyzetgyakorlatnak indult a tanár és tanítvány szerepében. A végkimenetel azonban csak egy lehetett.
A borsonline. hu emlékeztet rá, hogy hasonló történetek miatt ítélték az Amerikai Egyesült Államokban 23 év börtönre a híres hollywoodi filmproducert, Harvey Weinsteint, akit utólag jelentett fel több tucat nő. Azt állították, hogy irányító helyzetével, pozíciójával visszaélve hozott létre olyan szituációt, amit aztán nem mertek visszautasítani. Utólag az amerikai bíróság több esetben erőszaknak minősítette a történteket. Az amerikai producer úgy védekezett, hogy ő a korábbi évtizedekben így szocializálódott.
Nem tudni még, hogy Havas Henrik ellen érkezett-e ebben az ügyben büntetőjogi feljelentés, s hogy léteznek-e a kikerült felvételnek további részletei, esetleg vannak-e más tanítványok, akik rendelkeznek hasonló felvételekkel.