Létrehozva: 2020.03.25.

15 milliárdot csoportosít át a kormány egészségügyi eszközökre

Több mint 15 milliárd forintot csoportosít át a kormány a koronavírus elleni védekezésben használt egészségügyi eszközök beszerzésére – mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

Farkas Örs közölte, kedden négy – a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos – kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. Ezek közül a két legfontosabb a 15 milliárd forintos átcsoportosítás és a hiteltörlesztések könnyítésével foglalkozó újabb döntés.

Az utóbbiról azt mondta, a hiteltörlesztési moratórium mostantól vonatkozik a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevőkre és a munkáltatók által adott kölcsönre is.

Döntöttek arról is, hogy a december 31-ig tartó törlesztési moratórium után a bankoknál felhalmozódott költségeket a futamidő alatt igazságosan és évente egységesen kell elosztani.

„A kormányzat végzi a munkáját, a probléma ott van, hogy az ellenzéki képviselők egyáltalán nem érzik a felelősségüket eben a típusú védekezésben” – fogalmazott.

Farkas Örs értékelése szerint, képmutatás, hogy miközben az ellenzéki képviselők nem segítik az Országgyűlés, illetve a kormány munkáját abban, hogy hatékonyan tudjon fellépni a koronavírus elleni védekezésben, egy szót sem szólnak, amikor Karácsony Gergely főpolgármester egyedül hoz meg döntéseket, amivel „kvázi magához ragadja a hatalmat”.

Emlékeztetett, a veszélyhelyzetet meghatározott időre hirdették ki, s ez a napokban lejár, ami azt jelenti, hogy az ez idő alatt meghozott egyes rendelkezések is hatályukat vesztik.

Hangsúlyozta, az ellenzéki képviselőknek támogatniuk kellett volna a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbításában, így már kedden megszülethetett volna ez a döntés. Enélkül a kormánynak várnia kell néhány napot, míg meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, s addig lesz egy átmeneti időszak – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett