Létrehozva: 2019.08.16.

Szabadon ölhetek! Ali három katonát is leszúrt, de nem ítélték el

Három éve húzódik a muszlim férfi ügye, aki azért akart ölni, mert a kanadai katonák muzulmán országokban is tevékenykednek. Most két napos eltávozásokra mégis elengedik.

Szerző SZM

Három katonát szúrt le egy hatalmas konyhakéssel az alábbi képen látható Ayanle Hassan Ali egy torontói toborzóirodában. Amikor letartóztatták, arra hivatkozott, hogy azért akarta megölni őket, mert a kanadai katonák muzulmán országokban is tevékenykednek, így tehát Kanadában is ellenségnek tekintette őket.

 

Az ügyészség kilenc vádpontban találta őt bűnösnek, beleértve a három gyilkossági kísérletet amelyeket „terrorista csoport javára” követett el. Tavaly májusban azonban a bíró megállapította, hogy ez nem bizonyítható, ezzel szemben a férfi skizofréniában szenved, ezért részint nem büntethető, részint pedig egy zárt intézményben helyezték el. Legutóbb az Ontario Felülvizsgálati Testülete (ORB) azt állapította meg, hogy a kezelés során sokat javult az állapota és megengedték neki, hogy a Hamilton pszichiátriai kórházból az utca túloldalán lévő mohawki egyetemi kollégiumba kerüljön. Mikor ez kitudódott, a döntés ellen egyaránt tiltakoztak az egyetemi oktatók, a hallgatók és azok szülei.

Sőt, a múlt hónapi ORB-meghallgatáson mindenki egyetértett abban, hogy a mentálisan beteg ember továbbra is „komoly veszélyt” jelent a közösség számára, mégis engedélyezték, hogy a kórház felelősségére Ali szabadon sétálhat 48 órán keresztül Dél-Ontarióban egy érte felelős személy kíséretében.

Dr. Gary Chaimowitz pszichiáter szerint ez nagyon veszélyes engedmény, mert a férfi továbbra is ellenségének tartja a katonákat. De az is igaz, hogy az interneten olyan üzeneteket is kapott amely szerint a fegyveres testület tagjai figyelik a mozgását. Ayanle Hassan Ali azonban mostantól még a családtagjainak meglátogatására is jogosult Torontóban, ha arra a pszichiátriai kórház engedélyt ad.

„Szabadon ölhetek. Zöld lámpát kaptam az ölésre”- írta Ali naplójában, a Torontosun szerint.

 

Szerző SZM

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút