Létrehozva: 2020.06.11.

10 éves gyerekével „cukorkaként” árulta a kábszert egy kétegyházi férfi

A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.

Új pszichoaktív anyaggal való kereskedés miatt indítottak nyomozást egy 33 éves férfival szemben. A gyanú szerint 2019 októberétől többeknek értékesíthetett tiltott, bódító hatású szert.

Sőt, ha még ez nem lenne elég, többször előfordult, hogy 10 éves gyermekét kérte meg, adja át a vevőnek a kért mennyiséget. A fiúnak azt mondta, hogy kristálycukor van a kis csomagokban.

Fotó: Police

A Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közös összefogással 2020. június 10-én reggel kétegyházi otthonában elfogta a férfit és a gyanú szerint tiltott szerek értékesítéséből származó pénzt foglaltak le tőle. Egy előző nap tőle vásárló fogyasztónál pedig olyan zacskókat találtak, amelyeken valószínűleg új pszichoaktív anyag maradványai vannak. Emellett egy szintén vele kapcsolatban álló férfitől a rendőrök kábítószer gyanúját keltő növényeket foglaltak le – írja a Police.

A 33 éves kétegyházi férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés mellett kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják és őrizetbe vettek.

A nyomozók vizsgálják, hogy a férfivel együtt élő nőnek, a gyermek édesanyjának volt-e szerepe a bűncselekményekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút