Krausz Gábor
A Budapest Honvéd után újabb nagy klub neve merült fel a klasszis DVSC-focista kapcsán. Dzsudzsák Balázzsal úgy tűnik, hogy elsősorban már nem játékosként számolnak, de lehet még fordulat az ügyben.
Játszik vagy dirigál, marad vagy továbbáll, Debrecen vagy Honvéd? Dzsudzsák Balázs kapcsán számos teória kering, a felkészülés kezdődik, a Loki sztárjáról azonban nem lehet tudni semmit.
Továbbra sem nyilvános, mi lesz a sorsa a magyar válogatottsági rekorder labdarúgónak. Dzsudzsák Balázsnak napokon belül lejár a szerződése a DVSC-nél, s nincs hír arról, hogy egyáltalán tárgyalna klubikonjával a debreceni egyesület. Nem tudni, mi áll a háttérben, ugyanakkor tény, hogy a fénykorában a PSV Eindhovenben csillogó ballábas játékos decemberben már a 39. életévét tölti majd be. Az életkora mellett az is azt az elméletet erősíti, hogy befejezné a profi futballt, hogy a 2024/2025-ös idény második felében már csak epizódszerepeket kapott. A Loki bennmaradását biztosító 3-0-s székesfehérvári találkozón például 2 percre állt be – időhúzó cserének. Korábban napvilágot látott a pletyka, hogy az NB II-es Budapest Honvéd számítana Dzsudzsákra, ám nem a pályán, hanem sportigazgatóként. Ha ennek van bármi alapja, akkor kézenfekvő lenne, hogy Debrecenben töltse be ezt a posztot. A DVSC ugyanis a vezetőedző, Nestor El Maestro és vele érkezett stábtagjai után megvált Hayk Hovakimyantól is, azaz szabaddá vált a pozíció.
Nem is olyan régen, akadt már rá példa a cívisvárosban, hogy a stoplist éppen szögre akasztó közönségkedvenc azonnal lehetőséget kapott vezetőként. Tőzsér Dániel ráadásul azok után lett a DVSC sportigazgatója, hogy 2020 nyarán kiesett az élvonalból a hétszeres bajnok. A középpályásról és társairól levették a mezt a pályára berontó szurkolók, azt viszont a vezetőség kérte később számon rajta, hogy a baráti alapon kinevezett vezetőedzője, Huszti Szabolcs gyengén teljesített a csapattal. Egyikőjüknek sem volt meg a szükséges végzettsége és tapasztalata, ugyanakkor gyanítható, hogy Dzsudzsák Balázs pályakezdőként is nagyobb türelmet kapna Debrecenben.