Marics Peti
A bűncselekmény tönkretette a válogatottat.
Rablás áldozata lett a párizsi olimpiáról hazafelé tartó egyik válogatott. Az indonéz tollaslabdázók menedzserét, Armand Darmadjit azzal verték át, hogy azt mondták neki, defektes a csapatbusz a gumija. Amikor pedig kiszállt, hogy megnézze az abroncsot, egy táskát elraboltak az utasülésről. Pénz volt benne, az egész csapat juttatása, valamint hitelkártyák és az útlevelek. A bűncselekmény tönkretette a válogatottat.
A indonéz csapat állítólag már megtette a feljelentést a párizsi rendőrségen és a nagykövetségen is - írja a The Sun.
De nem ez volt az első rablás az ötkarikás játékok alatt. A brazil futball-legenda, Zico is rablás áldozata lett, miután július 25-én tolvajok elrabolták az aktatáskáját. A sztár egy taxival hagyta el szállodáját, és egy Rolex karórát, egy gyémánt nyakláncot és bankjegyeket vitt magával a táskában. Úgy tudni, valaki odament a taxishoz, hogy elvonja a figyelmét, míg egy másik kikapta a táskát a jármű hátuljából. A rendőrség ebben az ügyben is nyomozást folytat.