Létrehozva: 2023.06.04.

Letaglózó hír jött, meghalt a magyar sportpályák és a művészvilág legendája

Szobrászművész volt, de évtizedek óta fotózta is a magyar sport és a zenei élet nagyságait.

75 éves korában elhunyt Kristóf Lajos fotóriporter és szobrászművész - számolt be a Honvéd hivatalos honlapja.

Fotó: Pixabay

A Kispesten született és élete végéig ott élt művész sportfotósként hosszú évtizedek óta fényképezte az NB I-es futballmeccseket, de vízilabdát, birkózást, ökölvívást és súlyemelést is. A hazai és nemzetközi zenei élet kiválóságait is fotózta. 

Képzőművészként többek között a gyerekkora óta személyesen ismert Puskás Ferencről alkotott szobrai őrzik emlékét a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában, a kőbánya-kispesti KöKi bevásárlóközpont mellett, illetve a Honvéd edző- és utánpótlásközpontjának bejáratánál. 

Kristóf Lajos az űrhajós Farkas Bertalanról is készített szobrot
Kristóf Lajos az űrhajós Farkas Bertalanról is készített szobrot     Fotó: MTI

Kristóf Lajos éppen Puskás és Bozsik József szomszédságában nőtt fel a mai Puskás Ferenc utca mellett, a Bozsik Aréna területén állt hajdani úgynevezett városi házakban.

"...csak ő nem a labdával, hanem fényképezőgéppel és bronzzal alkotott nagyot" - fogalmaztak a Honvéd-honlapon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját