3 hónapja

Késelés után kokain, óriási bajban van a világsztár

Most aztán bajban van Quincy Promes. Az 50-szeres válogatott holland futballista lebukott, kokaincsempészetben részes.

Június ötödikén kell megjelennie a holland bíróság előtt Quincy Promes-nak. Erre azonban aligha kerül sor, mert jelenleg a Szpartak Moszkva szerződtetett focistájaként még az orosz fővárosban tartózkodik, és aligha tér haza, ugyanis az a gyanú ellene, hogy tagja annak a bűnbandának, amely 1370 kg kokaint csempészett be az antwerpeni kikötőbe.

Bíróság tárgyalás tárgyalóterem sablon
Fotó: Pexels

A két részletben postázott kábítószer piaci értéke 65 millió font (28 milliárd Ft). Promes 2019 és 2021 között az Ajaxban futballozott, ötvenszer húzta fel magára a válogatott szerelését, és már korábban is bajuszt akasztott a holland törvényekkel, tudniillik egy családi vita során térden szúrta egyik rokonát. Ezt viszonylag könnyen megúszta, mert mindössze két év börtönre ítélték. Azt máig nem ülte le, mivel külföldön futballozott, és esze ágában sem volt hazatérni. A 31 éves játékost ezúttal sem látják szülőhazájában, tudniillik Oroszország és Hollandia között nincs kiadatási egyezmény.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világelső villanyautók forgalmazása indul el Magyarországon

origo.hu

Legkisebb sortjában fotóztatta fenekét Opitz Barbi - kép

borsonline.hu

„Minden trükköt bevetnek, semmitől sem riadnak vissza” – váratlan fordulat Fekete Dávid ügyében

hirtv.hu

Kiderült, ki szervezte a múlt vasárnapi fegyveres konfliktust Észak-Koszovóban

ripost.hu

A válásra készülő Tóth Gabi bejelentette: a ház az övé

hirtv.hu

„Az Európai Unióban nem migránsválság lesz, hanem migránsválság van”

origo.hu

Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyerekükről beszélt

mindmegette.hu

Mit főzzünk hétvégén? Bőséges ebédnekvaló receptek, amitől tuti a vasárnapi szieszta

origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

ripost.hu

Az arlói búcsúból tűnt el egy 13 éves kislány, egy bőröndös férfi csalta magával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Három fontos dolog, így térhet vissza Orbán Willi a pályára

OLDALVONAL

„Oda tud csapni az asztalra” - Lisztes Krisztián mindent elmondott az új edzőről

OLDALVONAL

Vérszomjas ellenfél érkezik a Fradihoz, veszélyben a győzelem a legenda szerint

OLDALVONAL

Hosszú Katinka már az olimpiára készül? Mindent elmondott a kapitány

OLDALVONAL

Szomorú részletek, hajléktalanként él, kritikus állapotban van a magyar focista

OLDALVONAL

A legjobbak közé készült: váratlanul elhunyt a 26 éves focista

OLDALVONAL

Feladta magát, megdöbbentő bejelentést tett a rendőrség a válogatott focistáról

OLDALVONAL

Leguggolt, és mindene látszott, bugyi és melltartó nélkül ment el otthonról a botrányhősnő