Joe Biden 5 millió dollár kenőpénzt kapott egy ukrán oligarchától!

KÜLFÖLD
2 hete

Meggyilkolt fia, Martin közelében akar élni a gyászoló édesanyja

Csengerre költözött Budapestről a Deák téri késelés áldozatának családja. A meggyilkolt Martin szerettei közel kívántak élni a fiú nyughelyéhez, ráadásul a fővárosban túlságosan fájóak voltak számukra az emlékek.

Martin a barátaival és az egyik unokatestvérével csak bulizni szeretett volna egy februári szombat este. Hazafelé tartottak, amikor a Deák térnél egy másik társasággal összeakadtak. A kezdeti szívélyes beszélgetés után egy lány miatt összevesztek. K. Zsolt kést rántott, és annak ellenére megszúrta Martint, hogy nem is ő miatta robbant ki a balhé. 

Rengetegen megemlékeztek Martinról. Fotó: Vaskó Tamás

Nem volt remény

A 18 éves sérültet életveszélyes állapotban beszállították az Országos Baleseti Intézetbe, ahol egyébként a fiatal felnőtt édesanyja műtőtakarítóként dolgozott. Az asszonnyal az orvosok közölték, hogy bár mindet megtesznek Martinért, kevés esélyt látnak a felépülésére. Az első napokban ugyan a fiú állapota javult annyit, hogy levehették a lélegeztetőgépről, végül mégis elhunyt az édesanyja jelenlétében.

Egyre több a fájdalom

Kitti számára a napok azóta egyre nehezebbek. Hiába ígérték neki a jó szándékú rokonok és ismerősök, hogy idővel enyhül a fájdalma, ő egyelőre nem ezt tapasztalja. Az anya azt mondja: - Martin napról napra jobban hiányzik nekem és a testvéreinek is. Egy olyan fiú volt, akire bármikor számíthattunk.

Ezért Kitti úgy döntött, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csengeren kezd új életet a családjával.

Gyötrődik a lelke

Ott temettük el Martint. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a lelki világom, hogy én Pesten élek, miközben a gyermekem teste vidéken pihen. A kórházban is megszűnt a munkahelyem, mert képtelen lettem volna továbbra is ott dolgozni, ahol a fiam meghalt

 – magyarázta Kitti.

Martin kisebbik testvére még iskolába jár. Már sikerült átíratni a helyi intézménybe.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett Békefi Viki és Feng Ya Ou kislánya

origo.hu

30 évvel fiatalabb énekesnővel jött össze a 72 éves színész - fotó

borsonline.hu

Jézus időutazó lehetett, egy festményen találtak rá a bizonyítékra – Fotó

mandiner.hu

A tizenegy kárpátaljai Magyarországon már nem „hadifogoly”, hanem szabad ember – Semjén Zsolt a Mandinernek

ripost.hu

Fertőzött virslit hív vissza a Nébih, akár agyhártyagyulladást is okozhat

hirtv.hu

Szegedi győzelmével négy év után újra bajnok a Veszprém

origo.hu

Bizonytalan a gázellátás jövője

mindmegette.hu

Vigyázat! Agyhártyagyulladást okozhat egy kedvelt Aldis termék - ha ilyet vettél, ne fogyaszd el!

ripost.hu

Ez menthette volna meg Suhajda Szilárd életét

ripost.hu

Pánikrohamnak hitték az édesapa betegségét, végzett vele a gyilkos kór

delmagyar.hu

Vérplazmát adni menő! Legyél te is donor!(x)

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hatalmas baleset történt: többen megsérültek, halálos áldozat is van

NÍNÓ

„Félek, hogy az anyja kárt tesz magában vagy a kislányban” - eltűnt lánya miatt aggódik a kétségbeesett apa

NÍNÓ

Az eper miatt már a rendőrség is nyomozni kezdett Budapesten

NÍNÓ

Két kicsi gyereket hagyott hátra a Miskolcnál kiégett autóban elhunyt házaspár

NÍNÓ

Apostagi késelés: újabb híreket kaptunk Fannika ügyében

NÍNÓ

Nagy erőkkel keresik Ferencet, a rendőrség most a lakosság segítségét kéri

NÍNÓ

"Én találtam rá a fiam és a barátnője holttestére!" A gyászoló anya szívszorító vallomása

NÍNÓ

Bíróság előtt omlott össze Ferenc, a gyilkos egyetemi tanár