NÍNÓ

Szerző Doris

1 hónapja

Borzalmasan kegyetlen dolgot műveltek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Az ügyben most hozott döntést a rendőrség.

Szerző Doris

Nagy sajtóvisszhangot kapott annak idején, amikor tavaly tavasszal hazánkban egy jeladóval ellátott barátkeselyű eltűnt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keresőkutyás felderítését követően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett a Kisvárdai Rendőrkapitányságon, ahol az elsődleges helyszíni intézkedéseket megtették az ügyben. S mivel a GPS-adatok arra utaltak, hogy a fokozottan védett madarat elpusztították, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya vette át a nyomozást. Ennek során a nyomozók megállapították, hogy a Magyarországon elvétve előforduló, kipusztulással fenyegetett barátkeselyű (Aegypius monachus) Bulgáriából érkezett hazánkba, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol 2021. április 20-án elpusztult. A helyszíni nyomok arra utaltak, hogy Szabolcsbáka külterületén található üzemi vadászterületen lőtték le egy vadászfegyverrel - áll a rendőrség honlapján.

A különböző szakértők bevonásával folytatott, nagyon aprólékos és mindenre kiterjedő nyomozás megállapította, hogy a bűncselekményt egy kisvárdai vendégvadász követte el a terület hivatásos gyürei vadászának tudtával és engedélyével. A barátkeselyű a vadászterület gyümölcsösében egy fán tartózkodott, amikor a kisvárdai férfi rálőtt. A fokozottan védett madár – melyek eszmei értéke 250 000 forint – megsérült, majd pár méterrel arrébb, egy szántóföldön elpusztult. A két férfi – a madáron látva a GPS jeladót, s felfogva, hogy egy komoly eszmei értékkel bíró, fokozattan védett fajról van szó – a nyomkövetőt a tetemről leszedte, majd az elpusztult állatot a közeli folyóba dobta.   

A KR NNI munkatársai számára a nyomozás előrehadtával körvonalazódott, hogy a terület hivatásos vadászának számlájára más illegális tett is róható. A beszerzett bizonyítékok egyértelműsítették, hogy a férfi két másik társával együtt további állatok elpusztításáért felelős. Több ragadozómadarat ejtettek csapdába, amelyekből négy egerészölyv (Buteo buteo) esetében sikerült azt bizonyítani, hogy az állatokat csapdába ejtésüket követően elpusztították. Az egyenként 25 000 forint eszmei értékkel bíró, védett ragadozómadarak tetemeit vagy kazánban égették el, vagy egy forgalmas útszakaszra vitték, azt a látszatot keltve, hogy gépkocsik gázolták el őket.

A bűncselekményeket 2021 júniusa és novembere között követték el. A hivatásos vadász a területen dolgozó egyik alkalmazottal együtt a fővadász utasítására hajtotta végre ezeket. Az ok pedig nem volt más, minthogy csökkentsék a terület ragadozómadarainak számát. Erre az illegális tevékenységre szerintük azért volt szükség, mert nagyobb testű ragadozómadarak gyérítették az ő fácán- és tőkés réce-állományukat, ami a szervezett vadászatokon a zsákmány volt.

A négy elkövető közül a kisvárdai vendégvadászt egyrendbeli, míg a többieket többrendbeli természetkárosítással gyanúsították meg a KR NNI nyomozó, majd a büntetőeljárás során minden olyan adatot, információt begyűjtöttek, mely a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekményt alátámasztja. A nyomozást befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldték a Kisvárdai Járási Ügyészségnek.     

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő fordulat történhet az oroszok és az amerikaiak között

borsonline.hu

Megbánta első szexuális együttlétét a nő, súlyos árat fizetett érte

borsonline.hu

Jacuzziból nézi Budapestet : Megmutatta egymilliárdos álomlakását a TV2 következő Nagy Ő-je – Videó

metropol.hu

Sejtelmes fotó! Eljegyezték az Exatlon szexi bombázóját

origo.hu

Saját példáján keresztül segít Tóth Gabi

mindmegette.hu

Konyhája tervezésekor ne feledkezzen meg a praktikumról

ripost.hu

Óriási ötlet, így küzdött egy nyugdíjas a kátyúk ellen

ripost.hu

Egy hónapja tűntek el, megtalálták a két fiatal lány holttestét

ripost.hu

Itt a februári időjárás-előrejelzés: ez vár ránk a tél utolsó hónapjában

ripost.hu

Hátborzongató, mi vár ránk 2023-ban Nostradamus jóslatai szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

NÍNÓ

"Megéreztem, hogy nagy baj történt" - Gyöngyi testvére és szerelme is meghalt a 6-os úton

POLITIK

Botrányos felvétel: pénzért árulják az iskolai helyeket a budapesti elit gimnáziumban

POLITIK

Hatalmas veszteségei lehetnek a kárpátaljai dandárnak

POLITIK

Magyargyűlölő szélsőséges LMBTQ-aktivista lett az új EP-alelnök

NÍNÓ

Egy hónapja tűntek el, megtalálták a két fiatal lány holttestét

NÍNÓ

Rosszul lett, árokba hajtott, és meghalt a 7-es úton egy férfi

NÍNÓ

Brutális baleset az M0-son: feje tetején állt meg az autó

NÍNÓ

Soha nem ölelheti magához: elvesztette babáját az elgázolt anya