Létrehozva: 2022.10.05.

Szikszói gyilkosság: Hosszú évek után derült ki, hogy a gyilkos még szabadlábon lehet

Brutálisan végeztek az idős házaspárral.

Szerző Ripost

Végignézte a gyilkosságot, de nem ő ölt - ez derült ki a volt polgárőr másodfokú tárgyalásán, akit korábban életfogytiglani fegyházra ítéltek, amiért végzett egy idős házaspárral még 2011-ben Szikszón. A férfit négy évvel ezelőtt gyanúsították meg a gyilkossággal, azóta el is ítélték, most azonban enyhítették a büntetését. 

Fotó: MTI

A valódi gyilkos kilétét azonban továbbra sem lehet tudni, az is lehet, hogy még mindig szabadlábon van - tudta meg a Tények.

A gyilkos valószínűleg téglával verte agyon a 83 éves férfit és a 79 éves feleségét, akiket meg is kötözött. A polgárőr mindent tagadott, de tavaly mégis életfogytig tartó fegyházra ítélték és leghamarabb 30 év múlva szabadulhatott volna. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblára került, ahol több tárgyalást is tartottak. 

A büntetését 17 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre enyhítik, mivel egyedül a vádlott ezt a tettet nem követhette el. A helyszínen egy másik DNS-mintát is találtak, ez is arra utal, hogy volt egy társa.

„Nem a vádlott ütötte fejbe a sértetteket, hanem az ismeretlen elkövető”

- mondta a bíró határozottan. A bizonyítékok szerint nem a polgárőr volt a gyilkos.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

NÍNÓ

Sokkoló fotókat kaptunk a budapesti balesetről, épségben mászott ki a sofőr

NÍNÓ

Súlyos baleset a 44-es főúton: teljes az útzár

NÍNÓ

Drámai részletek a tragédiáról, ide csapódott be a repülőgép Ráckeresztúron

NÍNÓ

Nagy a baj, gázolt a Nyugatiból induló vonat

NÍNÓ

Most kaptuk: lezuhant egy repülő Ráckeresztúrnál, tragédia történt

NÍNÓ

Borzalmas baleset Budapesten, sokkoló fotót kaptunk

NÍNÓ

Káosz Budapesten: baleset miatt állt le a tömegközlekedés, most mentenek