Létrehozva: 2017.09.29.

Sokkoló, mennyit ért a rablónak a nagykőrösi néni élete

A támadók megosztoztak a 91 éves nénitõl erõszakkal elvett zsákmányon.

17 év fegyházra ítélte tegnap a Budapest Környéki Törvényszék azt a ceglédi férfit, aki halálra vert egy 91 éves nagykőrösi nőt, annak saját házában. A tettes egy társával, 2013. szeptember 10-én késő este betört az asszonyhoz, tudták, hogy egyedül él. Átmásztak a kerítésen, leemelték a bejárati ajtót és félretették. Pénz és ékszerek után kutattak a házban.

10 ezer forintot találtak az egyik asztalon.

Közben a tulajdonos a zajra felébredt, de nem tudott segítséget hívni, ezért csendben figyelt. A támadók betörték a hálószoba ajtaját is és kérdőre vonták, hogy hol tartja a pénzét? A fejét legalább hatszor nagy erővel megütötték, majd fogták az áldozatukat, az ágy melletti állólámpa kábelével megkötözték és otthagyták. A lopott pénzt elosztották maguk között és hazamentek Ceglédre. Az asszony másnap még eszméleténél volt, a lánya harmadnap talált rá, kórházba vitték, de életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség az ügyben korábban egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, végül a két gyanúsítottat DNS-minták alapján fogták el. A rablásnál jelen lévő másik férfit felmentették a társtettesség vádja alól, a bíróság szerint ő nem vett részt az emberölésben.

 

Nem kell kímélni a támadó életét

Ko­ráb­ban sok­szor a meg­tá­ma­dott em­bert ítél­ték el, ha nem volt arány­ban a vé­de­ke­zés a tá­ma­dás­sal. 2013-ban vál­to­zott meg a jog­sza­bály, idén májustól pedig a Kúria felszólította a bíróságokat, hogy alkalmazzák a gyakorlatot: már nincs szó „arányos védekezésről”, a szabályozás szerint bizonyos eseteket úgy kell megítélni, mintha a támadó eleve ölni akart volna. Ilyen például, ha éjjel, ha fegyverrel, vagy ha csoportosan támadnak ránk, vagy így törnek be a házunkba. 

Ilyenkor nem kell kímélni a támadót, ha az életünket védjük, minden eszköz megengedett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-