Létrehozva: 2016.11.10.

Ezzel a döntéssel veszélyeztetik életüket a magyar sportolók

Klein Dávid és társa újra megpróbálják meghódítani a világ legmagasabb csúcsát.

Ismét embert próbáló feladatra szánta el magát Klein Dávid és mászótársa Suhajda Szilárd: együtt törnének a csúcsra, közelebbről a Mount Everest havas, jeges csúcsára.

A Kína és Nepál határvonalán fekvő 8848 méter magas helyet Dávid már nem először tűzte ki célul. Ám ezúttal oxigénpalack nélkül – szakzsargonnal mondva: tisztán – szeretnék meghódítani a "hegyek királynőjét", melyet alig 170-en másztak már meg korábban. Dávid legutóbbi próbálkozása 2014-ben volt, ekkor nagyon közel járt a csúcshoz, ám végül nem sikerült megmásznia azt.

A fiatal hegymászó ekkor még Szilárd nélkül vágott bele a kalandba, ám mint mondja: "ezúttal másképp lesz, mert Szilárd személyében nem csak mászótársra, de barátra is lelt egyben", amikor egy éve együtt vágtak neki a világ második legmagasabb csúcsának meghódításának a pakisztáni K2 hegységnek, ám azt lavina miatt nem sikerült megmászniuk.

– Nagyon hosszú és komplikált kapcsolatom van a Mount Everest-tel. Voltak extrém élményeim, voltak tragikus pillanataim is ezen a hegyen. Csak Várkonyi László és én próbálkoztak ennyiszer ennek a hegynek a megmászásával – mondta Klein Dávid, aki arról is beszélt, hogyan vesztette el egykori társát, barátját még 2010-ben. – Nagyon fontos számomra, hogy van újra hegymászótársam. Elég nehezen nyitottam az emberek felé, expedíciós társam nem akadt egészen mostanáig, így ez egy nagyon érdekes pillanat számomra – tette hozzá Dávid.

A két hegymászó áprilisban vág majd neki a Magyar Everest Expedíció 2017 névre keresztelt projektnek, mely várhatóan egy hónapig tart.

– Olyan támogatók és együttműködő partnerek álltak már az expedíció mellé, mint például Máté Bence természetfotós, aki az  expedíció után Klein Dávid első könyvének képanyagáért felelős, Géczy Károly rendező, aki az expedícióról készült dokumentumfilmnél működik majd közre – mondta Stefano Favaro, az expedíció menedzsere.

Favaro arról is beszélt, hogy ismert színészeket – például Száraz Dénest – és 2-3 hölgyet is szeretnénk bevonni a túrába a női egyenjogúság jegyében. Mint mondja: bármilyen kemény is egy ilyen túra, nem csak a férfiak tudják teljesíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-