Létrehozva: 2017.05.09.

Éjszakai válságstáb a Jobbikban: Kizárják az erőszakkal fenyegetőző képviselőt?

A RIPOST értesülései szerint éjszakába nyúló válságstábot tartottak a Jobbikban, hogy kizárják-e a frakcióból az alpári módon fizikai erõszakkal fenyegetõzõ képviselõt Szilágyi Györgyöt, az egykori futballhuligánt.

A kizárás mellett kardoskodók kifejtették, hogy Szilágyi durva fenyegetőzése, miszerint "szétba...a" kereszténydemokrata képviselőtársa fejét,

súlyosan sérti a magát éppen "átöltöztető", továbbra is cukiságkampányt folytató, néppárti ambíciókat tápláló Jobbik érdekeit.

Mint ismeretes tegnap a parlamentben Dömötör Csaba államtitkár felszólalása után  a jobbikos Szilágyi György fizikai erőszakkal fenyegette meg az államtitkárt a jelenlévők füle hallatára. A Jobbik képviselője azt kiáltotta az államtitkár felé:

Gyere ki, úgy nyakon b…lak, hogy leszáll a fejed.

A KDNP az ügyben házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte. 

Ráadásul a Jobbik képviselője az eset után nevetgélve próbálta meg bagatellizálni a példátlan esetet.

Igaz ezt követően bocsánatot kért, ami azonban nem tette meg nem történtté a magyar parlamentarizmus történetében példátlanul alpári megnyilvánulást.

A válságstábot összehívó Jobbik attól tart, hogy Szilágyi megnyilvánulása hosszabb távon is ráéghet az éppen kifinomultabb stílussal próbálkozó Jobbikra. Ennek csak a képviselő gyors lemondásával és a politikai életből való eltávolításával lehetne gátat vetni.

A válságstáb során felvetették, hogy Szilágyi György eltávolítása nem okozna különösebb gondot, hiszen a párt országos listájáról jutott be a parlamentbe, így egyszerű cserével lenne megoldható a pótlása.

A vállalhatatlan stílus azért is kínos a Jobbik számára mert a fizikai erőszakkal fenyegetőző Szilágyi nemrég még Vona Gábor kabinetfőnökeként tevékenykedett.

A korábban a hírhedt 2-es szektor futballhuligánjaként elhíresült, majd utazási ügynökként tevékenykedő Jobbik képviselő családi kapcsolatai révén szorosan kötődik a szerencsejátékiparból az új szabályozás révén kikerült körökhöz, több parlamenti kezdeményezése is ezek érdekeit próbálta szolgálni. Egy másik rokonát 3 év 6 hónap börtönre ítélték az un. Fradi-vonat felgyújtása miatt...

A %RIPOST% információi szerint a Jobbik vezetősége egyelőre elnapolta a képviselő kizárásáról szóló döntést az ügyben, a fenti, a párt számára kellemetlen körülményekre is tekintettel, rövidesen újra tanácskoznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-