Létrehozva: 2017.11.29.

Õ az, aki könyörtelenül telepítené be a migránsokat Európába - videó

Hazánk egyik legvehemensebb kritikusa az Európai Parlamentben Sophie in 't Veld. A holland liberális képviselõ nem sokat kertelt, amikor interjút adott az M1-nek. Azt mondta, egyenesen szükség van a migránsokra!

Szerinte az Európai Unió a világ legprosperálóbb kontinense, a legfejlettebb a világon, ezért tudnia kell kezelni a migrációt.

„Ha együtt csináljuk, tökéletesen kezelhető a helyzet. Az a gond, hogy van néhány kormány, amely megtagadja a kötelezettségeknek a teljesítését, amelyeket önkéntesen vállalt, amikor aláírta az uniós szerződést” – célozgatott hazánkra és a visegrádi együttműködés országaira.

„Abba kell hagynunk, hogy illúziókban ringatjuk az embereket, hogy lezárjuk a határokat, soha senki nem jut át rajtuk, minden rendben lesz, és becsukjuk a szemünket a világ más részein tapasztalható nyomorúság előtt” – fogalmazott.

Úgy vélte, az Európai Unió tudja kezelni a migrációt, és gazdaságilag még szüksége is van a migrációra, csak kontrollálni és szabályozni kell azt, közösen.

A politikus azt is hangoztatta, hogy

azokra a tagállamokra nézve is kötelezővé kell tenni a betelepítést, akik nem akarnak bevándorlókat fogadni.

Az EP-képviselő néhány fontosabb állítása természetesen egybecseng Soros György korábbi állításaival, hiszen ő is szerepel azon a listán, amelyet a spekuláns milliárdos alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány készített az Európai Parlamentben dolgozó megbízható szövetségeseiről.

Csak úgy, mint frakciótársa, a belga Guy Verhofstadt, aki szintén Soros Györgyöt védte, és támadta a nemzeti konzultációt.

Mint mondta: „Nem kellene lezárni a határokat. Európa nem a bevehetetlen erőd. Soha nem is működött így. Falak és kerítések nem tartják távol az embereket, csak több lesz a szenvedés és a bűnözés. Mindez megegyezik az amerikai milliárdos tervével".

A spekuláns ugyanis azt írta: „A mi tervünknek a menekültek védelme a célja, és a nemzeti határok jelentik az akadályt”.

A holland politikus többször is beszélt Magyarországról – és persze Sorosról: Amit mondott, az mind árulkodó: „És ha megenged egy megjegyzést Magyarországról: nagyon sajnálom, hogy a hangulat annyira megkeseredett, és a migránsellenes kampány már Soros Györggyel is összekapcsolódott”.

Sophie in ’t Veld a migrációs válság tetőfokán azt mondta az Európai Parlamentben: az, hogy a migránsokkal együtt iszlamisták is bejuthatnak Európába, „teljesen abszurd, erre akkora esély van, mint arra hogy több ezer marslakó jöjjön Európába”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-