Létrehozva: 2017.10.30.

Villámtöltő létesült Kecskeméten

Az MVM Partner Zrt. és a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont közösen létesített egy villámtöltõt a hotel parkolójában.

Kecskeméten az Izsáki út 6. szám alatt található elektromos töltőpont nemcsak a városban, de Magyarország dél-keleti térségében is az első, valamennyi erre alkalmas autótípust kiszolgálni képes villámtöltő. A frekventált turisztikai ponton üzembe helyezett töltő ezáltal nemcsak a régió idegenforgalmi vonzerejét növeli, de nagyban segíti hazánk déli irányú megközelítését is elektromos gépjárművel.

Az MVM Partner Zrt. és a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont együttműködése keretében a szálloda parkolójában egy nagy teljesítményű, közismert nevén villámtöltő került kialakításra, amelynek segítségével akár mindössze 20-30 perc alatt is 80-100%-os töltési szint érhető el. Az átadott töltőberendezés háromféle (Type 2, CCS Combo, CHAdeMO) csatlakozó típussal rendelkezik és egyszerre két elektromos gépjármű töltésére alkalmas: az egyiket egyenáramú (44 kW DC), a másikat pedig váltóáramú (legfeljebb 43 kW AC) töltéssel képes kiszolgálni a berendezés. A töltő igénybevétele a parkolóra vonatkozó általános hotelszabályzat rendelkezéseinek megfelelően lehetséges.

Az új e-töltőállomás Magyarország középső, dél-keleti régiójában elsőként biztosít valamennyi, erre alkalmas gépjárműtípus számára megfelelő, nagy teljesítményű töltési lehetőséget a dél-kelet felől a főváros irányába tartó autósoknak, így az ország elektromos gépjárművel történő észak-déli átjárhatóságának szempontjából is meghatározó jelentőségű.

„Azt a stratégiai döntést hoztuk, hogy aktív és meghatározó szerepet szeretnénk vállalni az elektromos autózás elterjedésének elősegítésében. Célunk, hogy olyan, országos lefedettségű töltőállomás infrastruktúrával rendelkezzünk, amelyre alapozva képessé válhatunk az ügyféligények magas szintű kielégítésére. Azaz, az ország első számú energiakereskedőjeként komplex és integrált elektromobilitási szolgáltatásokat tudjunk nyújtani az elektromos autós társadalom számára.” – mondta el Séra Balázs, az MVM Partner Zrt. elektromobilitás osztályának vezetője.

„Szállodánk elkötelezett a minőség iránt és szolgáltatásainkat a vendégigényeknek megfelelően fejlesztjük. Fontos mérföldkő a működésünkben ez a közös projekt, mellyel a kor igényeinek megfelelő modern technológiai megoldás, mint az elektromos villámtöltő a régióban elsőként szállodánk parkolójában került kialakításra és ezzel még vonzóbbá válhatunk vendégeink körében” – fejtette ki beszédében Polgár Tibor a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont ügyvezetője.

Közösek a céljaink. A fejlesztés maximálisan illeszkedik Kecskemét önkormányzatának azon célkitűzéséhez, hogy az elektromobilitáshoz minden lehetséges formában hozzájáruljon. A városban jelenleg nyolc helyszínre vonatkozóan zajlik az előkészítés. Kiemelendő az MVM Partner Zrt.-vel közös projekt, amely keretében a közeljövőben a Lestár téren jöhet létre elektromos töltőállomás.” – foglalta össze a város álláspontját Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Évről évre gyarapszik hazánkban az elektromos hajtású járműveket használók köre, amelyhez az energiaszektorban fontos szerepet betöltő MVM Partner Zrt. töltő-infrastruktúra hálózat fejlesztése is hozzájárul. Az MVM Partner hamar felismerte az e-mobilitás fontosságát, az elsők között, 2012-ben kezdte meg tevékenységét a szegmensben. Mára az energetikai társaság már közel száz töltőkutat telepített az országban.

 

Az MVM Partner Zrt. Magyarország egyik legnagyobb energiakereskedőjeként meghatározó szereplője a hazai energiapiacnak. Részt vesz a nagy, közép és kisvállalkozások villamos energiával és földgázzal történő ellátásában, valamint a Magyarországgal határos regionális villamosenergia-kereskedelemben is. Fogyasztói portfóliója 2010-től önkormányzati intézményekkel és közvilágítási fogyasztókkal bővült. A Társaság aktív szerepet vállal az elektromos közlekedés elterjedésben, továbbá értéknövelt szolgáltatásai révén segítséget nyújt az energiafelhasználás optimalizálásában is. www.mvmpartner.hu

Az 1400 négyzetméteres konferenciaközponttal és domináns üzleti vendégforgalommal rendelkező Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont folyamatos innovációval igyekszik kitűnni a hazai konferenciaszállodák mezőnyéből. A 136 kényelmes szobához modern bankett lebonyolítás, kiváló gasztronómia társul, hogy az utazás kényelmes és sikeres legyen. www.fourpointskecskemet.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!