Létrehozva: 2017.10.04.

Újabb elektromos töltőállomás Veszprémben

Tovább bõvült a Veszprémben elérhetõ elektromos töltõállomások száma az MVM Partner által a Bagolyvári Parkolóházban telepített kúttal. Az energetikai társaság és a város tavaly õsszel aláírt együttmûködési megállapodásának újabb megvalósult eleme révén az elektromos autóval közlekedõk a városnak már három különbözõ pontján tölthetik fel gépjármûveiket.

A megújuló energiaforrások növelése és az élhető környezet megteremtése érdekében 2016 októberében stratégiai szintű együttműködési megállapodást kötött Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és az MVM Partner Zrt., az energetikai vállalat által 23 hazai megyei jogú város költséghatékony energiagazdálkodásának elősegítésére indított keretprogramjának részeként. A Veszprém városával folytatott együttműködés kiterjed – egyebek mellett – az intézmények energetikai felülvizsgálatára, a megújuló energiaforrások fejlesztésére, valamint elektromos töltőállomások telepítésére a környezettudatos közlekedés elősegítése céljából.

Az együttműködés keretében az MVM Partner a magyar megyeszékhelyek közül elsőként Veszprémben kezdeményezett olyan társadalmi programot, amelynek elsődleges célja, hogy a lakosság még jobban megismerje az energiahatékonyság növelésének innovatív módszereit, technológiáit, a megújuló energiaforrások igénybevételének konkrét formáit, megoldásait.

Fenti célok és elképzelések gyakorlati megvalósítása és a város életéhez való igazítása érdekében, az MVM Partner 2016 decemberében a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.-vel, mint az önkormányzat közszolgáltatójával is szerződést kötött. Ennek részeként valósul meg többek között a telepített elektromos töltőállomások üzemeltetése és karbantartása, illetve az „okos város” projektek keretében létesülő energiatudatos közlekedésfejlesztés előkészítése is.  

A város vonatkozó önkormányzati rendelete alapján – amely az elektromos járművek közterületi parkolása és töltése kapcsán is díjmentességet biztosít – egyre nagyobb számban jelennek meg Veszprémben a villanyautók, amelyek energia igénye újabb és újabb töltőpontok telepítését indokolja.

Fentiekből fakadóan a vásárcsarnoknál és a Köd utcában telepített töltők után – a városban harmadikként – a mai napon a Bagolyvári Parkolóházban kerül sor az új töltőpont átadására.

„A töltők és általuk az elektromos autók számának növekedése, nagy mértékben hozzájárul a város klímastratégiai célkitűzéseihez. Abban ugyanis arra tettünk vállalást, hogy 2026-ra 25%-kal csökkentjük a város szén-dioxid kibocsátását (évi 400 tonnáról 300 tonnára), valamint el kívánjuk érni, hogy addigra a város energiaszükségletének 20%-a a helyben megtermelt megújuló energiaforrásokból származzon.” – mondta el Brányi Mária, Veszprém MJV alpolgármestere.

Az MVM Partner Zrt. az MVM Csoport tagjaként aktív szerepet vállal az elektromobilitás hazai népszerűsítésében és elterjesztésében. Felemelő érzés számunkra, hogy újabb töltőállomást adhatunk át Veszprém megyében, ezzel is hozzájárulva a veszprémiek és az ide látogatók mobilitásához. Célunk, hogy az MVM Partner megkerülhetetlen szereplőjévé váljon a hazai e-mobilitás piacnak, legyen szó töltő-infrastruktúra hálózat fejlesztésről vagy kapcsolódó innovatív szolgáltatások bevezetéséről.” – fejtette ki Séra Balázs az MVM Partner elektromobilitás osztályvezetője.

Különösen örvendetes, hogy a berendezéseket és az általa képviselt jövőképet a lakosság is egyre inkább a magáénak érzi, hisz azokat - a veszprémi amatőr fotós - Benis Attila öltöztette fel gyönyörű helyi képeivel a Városom Veszprém Mozgalom keretében, mely a helyi emberek tálentumából/energiáiból való építkezést összefogó és koordináló társadalmi szerveződés. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor