Létrehozva: 2015.06.25.

Jó hír a diákhiteleseknek, kevesebb lesz a törlesztés

Csökken a hitelkamat, kevesebbet kell visszafizetni. Július 1.-tõl kisebb kamatra adja a szabadfelhasználású pénzeket a Diákhitel Központ. Ez pedig azt jelenti, hogy a visszafizetéskor sem kell olyan mélyen a zsebbe nyúlni.

Szerző László Béla

A szabadfelhasználású diákhitel 1 kamata 5,75%-ról 4,9%-ra csökken, a diákhitel 2 pedig 7%ról 6,15%ra mérséklődik 2015. július 1. és 2015. december 31. között – jelentették be a Diákhitel Központ vezetői. Ez azt jelenti, hogy kevesebb pénzt kell majd a végzés után visszafizetni. Üröm az örömben, hogy a csökkentett kamat még mindig jóval magasabb a jegybanki alapkamatnál, annak több mint háromszorosa. Viszont az is igaz, hogy még mindig ez a legkedvezőbb szabadfelhasználású hitelkonstrukció.

Az önköltségesek nem nyernek a kamatvágáson

Azok az egyetemisták, főiskolások, akiknek az állam nem finanszírozza a képzés költségeit, a diákhitel 2-t vehetik igénybe. Ez súlyosabb teher, hiszen egy 3 éves alapképzés esetén is bőven meghaladhatja az 1 millió forintot, de aki orvosnak tanul, az 10 millió forint körüli összeget fizethet. Esetükben az állam a haszonélvezője a kamatcsökkentésnek. Hiszen a hitelfelvevőnek egységesen 2 százalék kamatot számolnak fel, a különbözetet a költségvetés állja. Persze a 2 százalékos hitel is rendkívül kedvezményesnek mondható.

Az első 3 évben könnyített a törlesztés

A diákhitel1 esetén a havi törlesztőrészlet a fizetések 6 százaléka, de a törlesztés megkezdésének évében és a következő évben csak a minimálbér alapján kell fizetni, a harmadik évtől pedig a törlesztőrészlet kiszámításának alapja a két évvel korábbi jövedelem. Ha a későbbiekben a bejelentett jövedelem nem éri el a minimálbér összegét, akkor is a minimálbér alapján kell törleszteni.

Aki a diákhitel 2-ben érdekelt, annak esetében a felvett hitel összege dönt arról, mennyit kell fizetnie havonta. Ha 1 millió forintig, a fizetése 4 százaléla a havi törlesztés, 2 millió forintig 5, 3 millió forintig 7, 4 millió forintig  9, afelett pedig a fizetés 11 százalékát kell havonta becsengetni. Az első három évre szóló könnyítés itt is érvényes.

Szerző László Béla

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-