Létrehozva: 2017.03.28.

Rekordösszegben kötöttek csok-szerződéseket decemberben

Az eddig kiutalt támogatások közel 60 százaléka az új lakást építõ vagy vásárló családok helyzetét könnyítette meg.

Decemberben rekordösszegben, 9,6 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket az otthonteremtési program keretében - hangzott el a programról tartott  sajtótájékoztatón.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, a program 2015-ös bevezetése óta már 36 ezer igénylést fogadtak be, ezek összértéke 87 milliárd forint, az utóbbi egy év alatt pedig 2,5-szeresére nőtt az építési engedélyek száma.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára ismertette, hogy az összes csok-támogatás csaknem 60 százalékával, 51 milliárd forinttal az új lakást építő vagy vásárló családokat segítették. A támogatásoknak csaknem felét nagycsaládosok kapták, vagy azok, akik vállalták, hogy legalább három gyereket nevelnek. További 5 ezer családnak tudtak 22 milliárd forint értékben áfa-visszatérítést adni.

Az államtitkár arra is felhívta fel a figyelmet, hogy idén a tavalyihoz képest mintegy 30 százalékkal nagyobb forrást, 211 milliárd biztosítottak az otthonteremtési programra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor