Létrehozva: 2019.03.26.

Paul Anka-koncert Budapesten

A világ egyik legsokoldalúbb dalszerzõje és énekese, Paul Anka idén nyáron Budapesten ad koncertet.

 A kanadai születésű sztár, a „CELEBRATING 60 YEARS OF HITS - HIS WAY” című turnéja keretében, 2019. július 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Koncertjén az elmúlt hatvan évének munkásságából kapunk összefoglalót, ahol dalain, szerzeményein keresztül egy zenei nagy utazáson vehetünk részt.

Paul Anka összetartó családba született a kanadai Ottawában. Zenei pályafutása már egészen kiskorában elkezdődött, kórusban énekelt, zongorázni tanult, írói vénáját pedig újságírói kurzuson erősítette. Tizenhárom évesen amatőr előadói esteken lépett fel, ahol egyre erősödött azon elhatározása, hogy sikeres énekes és dalszerző lesz. Első slágere a „Diana” lett, a dal gyors és óriási sikere15 évesen sztárrá tette. Nem sok idő múlva már kora hírességeivel turnézott, s olyan nagy nevek társaságában csiszolhatta tehetségét, mint Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Frankie Lymon és Chuck Berry.

Anka gyorsan rájött arra, hogy a dalszerzés azt jelenti: tollban a hatalom. Mások számára is írni kezdett, többek között Connie Francis, Lesley Gore és Buddy Holly számára. Egyéb nagy sikerű dalai közé tartozik például az Oscar-díjra jelölt 1962-es „A leghosszabb nap” című film főcímdala, valamint ő jegyzi a televíziótörténet leghosszabb ideig sugárzott, a The Tonight Show with Johnny Carson című műsor főcímdalát is.

A hatvanas évek vége felé írta meg a „My Way” című dalt Frank Sinatrának, a hetvenes években pedig megszülettek az újabb slágerek: „(You’re) Having My Baby”, „Don’t Like To Sleep Alone” és „Times of Your Life” – ezzel megszilárdult a popzene bálványaként elfoglalt helye.

Stúdióművészként elért későbbi sikerei közé tartozik a slágerlistára került „Hold Me ’Til the Morning Comes”, amelyet duettben énekelt Peter Ceterával 1983-ban, valamint a spanyol nyelvű Amigos album 1996-ban és a Body of Work, az 1998-as duetteket tartalmazó album, amelyen közreműködött Frank Sinatra, Céline Dion, Tom Jones és a művész lánya, Anthea Anka is. A Rock Swings és a Classic Songs, My Way albumok pedig zseniális módon adnak közre olyan dalokat, amelyeket eredetileg a korszak legnagyobb rockzenészei jegyeztek.

Ha mindez még nem lett volna elég, Michael Jackson halála után, 2009-ben jelent meg a „This Is It” című világsláger, majd a „Love Never Felt So Good” című dal, melyeket Anka közösen írt Jacksonnal. 2013 áprilisában adta ki a New York Times bestsellerlistájára felkerülő önéletrajzi könyvét „My Way” címmel. Ezzel egyidőben jelent meg a, Duets című albuma olyan művészek közreműködésével, mint Frank Sinatra, Michael Jackson, Tom Jones, Céline Dion és Michael Bublé.

Karrierjének kezdete óta dalait összességében több mint százmillió alkalommal adták elő szerte a világon, a Billboard slágerlista állandó szereplője, több mint 126 albuma készült angolul, japánul, németül, spanyolul, franciául és olaszul, nagy- és kislemezei összesen több mint kilencvenmillió példányban keltek el.

Napjaink szving királya, kora összes nemzedékének legtermékenyebb és legsokoldalúbb dalszerzője 2019. július 17-én zenei pályafutásának legszélesebb bemutatására készül a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek kaphatók 2019. március 27-től:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor