Létrehozva: 2016.05.30.

Neked is járhat ingyen szemüveg!

Aki képernyõ elõtt dolgozik, annak veszélyben a szeme: a cégednek fizetnie kell!

Ha napi négy óránál többet monitor előtt dolgozol, akkor védőszemüveget kell kapnod - persze csak ha szükséged van rá.

A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító esettanulmányai között szerepel egy ügy, amikor egy közalkalmazott, tehát hivatalban dolgozó ügyfelük igényelt szemüveget. A munkáltató el is ismerte, hogy jogos lehet a dolog, mégsem fizette ki a számlát: arra hivatkoztak, hogy erre náluk nincs belső szabályzat.

Az egész nap számítógép előtt ülő dolgozó ezt nem hagyta annyiban: ügyvédhez fordult, így a végén a hivatalon a szemüveg árának a többszörösét hajtották be: a számlához hozzájött az ügyvédi munkadíj, a késedelmi kamat, az illeték és a végrehajtói díj is. 

Pedig a szabály egyértelmű: a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló rendelet (50/1999. (XI.3.) EüM) előírja, hogy pontosan milyen esetben kell a munkahelynek kifizetnie a dolgozó szemüvegét.

6. § Ha szemészeti szakvizsgálat eredményeként indokolt, illetve a munkavállaló által használt szemüveg vagy kontaktlencse a képernyő előtti munkavégzéshez nem megfelelő, a munkáltató a munkavállalót ellátja a minimálisan szükséges, a képernyő előtti munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüveggel.

Egyszerűbben fogalmazva: a munkahelyednek kétévente biztosítania kell egy szemvizsgálatot, ahonnan szakorvoshoz utalhatnak. Ha ő megállapítja, hogy a szemed a folyamatos monitorhasználattól romlott el vagy romlott tovább, akkor a szemüvegedet a munkahelyednek kell állnia!

A rendelet persze nem arról szól, hogy a cégnek a legdivatosabb és legdrágább keretet is zokszó nélkül ki kell fizetnie, úgyhogy vásárlás előtt mindenképpen egyeztess a főnököddel vagy a munkaügyes kollégával!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keleti Andrea bikinis fotója még jobban felforrósítja a napot

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

PANASZKÖNYV

A második gyermek is belehalt a népszerű üdítőitalba

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan