MANI

Óriási nyereményt tartogat az Eurojackpot

Egyre népszerûbb Magyarországon az Eurojackpot, kiemelkedően magas főnyereménye pedig még inkább motiválja a játékosokat. A héten már az elérhető maximális összeg a tét: bruttó 90 millió euró, vagyis bruttó 29,1 milliárd forint, amely a hazai lottójátékok tekintetében is a legnagyobb főnyereménynek számít.

Az eddigi legmagasabb magyarországi lottónyereményt - bruttó 22,5 millió eurót, azaz közel bruttó 6 milliárd forintot - az Eurojackpottal érte el 2017-ben egy szerencsés játékos. Ezt az extrém magas összeget a 13, 23, 31, 42, 44 és 2, 5 számoknak köszönhette. A Magyarországon játszható számsorsjátékok közül az Eurojackpot az egyetlen, amellyel akkor is milliárdossá válhat valaki, ha nem találja el az összes számot, hiszen a tavalyi 23. játékhéten például egy magyar játékos a megjátszott hét száma közül csak hatot tippelt meg jól, mégis bruttó 4,6 millió eurót, vagyis közel bruttó 1,3 milliárd forintot nyert.   

A Szerencsejáték Zrt. egy nemrég készített kutatásából kiderült, hogy a magyar lakosság fele több milliárd forintos nyeremény esetén álmai ingatlanát vásárolná meg, a megkérdezettek fele pedig saját vállalkozásba kezdene. Feltételezett Eurojackpot milliárdosként a magyarok igazán jószívűnek bizonyulnak, hiszen a válaszadók mintegy háromnegyede családját támogatná a nyereményből, minden második magyar pedig jótékony célra is fordítaná.   

 

Érdemes még a héten megtippelni azt a 7 számot, amelyek akár életre szóló szerencsét hozhatnak.