Létrehozva: 2017.10.16.

Néhány hét múlva helyére tolja a Mosoni-Duna új hídját a Hódút

A gyõri elkerülõ út leglátványosabb eleme közel jár a befejezéshez, a teljes útszakasz átadása pedig a jövõ év második felére tehetõ.

Szerző Tóth Balázs

Simon Róbert Balázs, a Győr-Moson-Sopron megyei fejlesztések miniszteri biztosa és Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője szerdán sajtótájékoztatón számoltak be a Győrt keletről elkerülő 813-as főút harmadik ütemének aktuálisan zajló munkálatairól, melyet a Hódút Kft. a Strabaggal konzorciumot alkotva kivitelez.

A szakasz építésének legizgalmasabb eleme a 2000 tonnás hídszerkezet, amely a Mosoni-Duna felett vezeti majd át a forgalmat, s ahol napi ötezer autó áthaladására számítanak.

A látványos építkezés helyszínén júniusban látogatóközpontot is nyitottak az érdeklődők bevonása céljából, azóta a munkával a Hódút befejezés közeli állapotba jutott: bedolgoztak 4300m3 betont és beépítettek 1 kilométernyi cölöpöt. Az építkezés folyamán a hajóforgalom zavartalan, mivel a Dunát négy szekcióra osztották fel – így egy rész mindig nyitott, ahol az ott közlekedő legnagyobb uszály is átfér.

A helyszínen jelenleg is 80 fő dolgozik, a hídszerkezetet szeptember végétől kezdődően egy ezer tonnás hidraulikus nyomó fogja a helyére tolni, ami akár két hétig is eltarthat. A teljes - a 14-es főutat és az M1-est összekötő – útszakasz átadása 2018 második felében várható.

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor