Létrehozva: 2017.03.31.

Napi 12 ezer autós útját könnyítette meg a Duna Aszfalt és a Hódút Soltvadkertnél

Átadták a Bács-Kiskun megyei 53-as és 54-es fõút több mint 20 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszait.

Az 53. számú Solt-Tompa másodrendű főút a 34. és az 52. kilométerszelvény közötti szakaszon, míg az 54. számú Kecskemét-Soltvadkert-Sükösd másodrendű főút a 38. és 42. kilométerszelvény között újult meg a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében.

Sztana Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun megyei igazgatója elmondta: az 53-as és az 54-es főutat érintő felújítás két projekt keretében valósult meg. Az országos Komplex Útfelújítási Program keretében 20 kilométernyi főút rekonstrukcióját oldották meg mintegy 2,9 milliárd forintból. Hogy a felújított útszakasz egybefüggő lehessen, további négy kilométert a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásából finanszírozott.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője a Soltvadkerten tartott átadó ünnepségen kiemelte:

az 53-as és az 54-es főút soltvadkerti találkozásának mintegy öt kilométeres szakaszát naponta 10-12 ezer jármű használja.

A terhelés nagy mértékű útállapotromlást okoz, már hat-nyolc éve időszerű volt, hogy ezt orvosolják.

Tájékoztatása szerint a május óta folyó munkák során az érintett útszakaszokon legalább kétrétegű burkolatmegerősítés történt, de a nagyon rossz minőségű utakra három rétegben került új aszfalt. Mindenhol megújult az árok, a padka és a teljes vízelvezető rendszer, minden közlekedési jelzőtábla és szalagkorlát. Pirtó határában két forgalomlassító sziget is épült, mindenhol újrafestették az útburkolati jeleket, és számos változtatható jelzésképű digitális táblát helyeztek ki.

Sztana Zoltán a jelezte, hogy további 35 kilométernyi útszakasz felújításának előkészítése zajlik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor