Létrehozva: 2017.04.20.

Most már gitár nélkül is gitározhatunk!

Az egyik japán cég új terméke a zene és a mozgás szerelmeseinek nagy kedvence lesz! Íme, egy egészen újszerû, viselhetõ okoseszköz!

Ennek a különleges karkötőnek a mozgatása - pont fordítva, mint ahogy megszoktuk - vezéreli a zenét és kelti a hangokat, nem pedig a zene által meghatározott ritmusokra kell vele mozognunk.

A Motion Sonic projektjének keretében készült eszköz első ránézésre egy divatos karkötőre emlékeztet.

A japán cég ebbe az „ékszerbe” viszont egy hattengelyes érzékelőt épített, ami képes követni az elmozdulást, a forgatások szögét, a gyorsulást, sőt még mikrofonok is vannak benne- írja a HVG.

Ezeknek köszönhetően tudja összegyűjteni azokat az adatokat, amik segítségével mi magunk alkotjuk a zenét a mozgásunkkal!

Ha pedig két ilyen eszközt húzunk a csuklónkra, akkor úgy gitározhatunk, hogy nincs a kezünkben semmi, ami egy gitárra emlékeztetne.

Jelenleg csak a korai prototípusát fejlesztették ki, ami kicsit nehéz és állítólag kényelmetlen is, ráadásul egyelőre csak a beleépített mozgásfajtákra támaszkodva működik. Mivel saját hangszórót sem zsúfoltak bele, ezért egy Bluetooth-os hangszórót is kell hozzá párosítani, hogy használni lehessen.

Mindenesetre, ha piacra kerül, háttérbe szoríthatja a karaoke- készülékeket, és átveheti az uralmat a karaokebárokban is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor