Létrehozva: 2017.04.04.

Minden ötödik játékos függőségben szenved

Több ezer videogamert vizsgáltak meg, és kiderült: rengetegen már kórosan függõk

Az ELTE által készített kutatásban 3400 fiatal vett részt, ami alapján azt állapították meg, hogy a játékosok 3%-a súlyosan veszélyeztetett, míg 15%-uk a közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik - írja a HVG.

Ez persze nem azt jeleni, hogy nagy részük játékfüggő lenne, inkább azt, hogy érdemes rájuk odafigyelni! 

A közhiedelemmel ellentétben nem a játékkal töltött idő, hanem a szociális háttér és a játékos személyisége a meghatározó tényezők!

A függőségre hajlamos játékosokat úgy lehet felismerni, hogy

  • nem tudják kontrollálni a játékidőt, pedig szeretnék,
  • gondolatban akkor is a játékról álmodoznak, amikor nem játszanak
  • feszültek, ha nem játszhatnak
  • elhanyagolják a barátaikat, magányossá válnak
  • gyakran kerülnek összetűzésbe a környezetükkel és hazudnak a játékkal töltött időről
  • elvesztik az időérzéküket és elhanyagolják a feladataikat, kötelességeiket
  • Testi tünetként

  • az elhízás
  • hirtelen fogyás
  • hátfájás és egyéb mozgásszervi megbetegedések
  • általános kimerültség, fáradtság
  • jellemző a játékfüggőkre. 

    A család szerepe

    Az agresszió és az eltiltás nem megoldás! Ha valóban kiderül, hogy problémás játékosról van szó, vissza kell terelni az egészséges játékhasználathoz. Ehhez meg kell ismernünk azokat a játékokat, amikkel játszik, így könnyebb lesz közösen szabályokat kialakítani a játékot illetően. Ezen kívül segíteni kell a személyes „offline”, vagyis virtuális világon kívüli kapcsolatainak fejlődését.

     

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    "Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

    origo.hu

    Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

    borsonline.hu

    „Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

    hirtv.hu

    Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    mandiner.hu

    Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    lakaskultura.hu

    Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

    ripost.hu

    Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    „48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

    ripost.hu

    Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor