Létrehozva: 2018.01.31.

Minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye vár ezen a héten a magyar játékosokra

Az EuroJackpot e heti fõnyereménye elérte a 90 millió eurót, azaz a több mint 27 milliárd forintot, mely nemcsak az EuroJackpot, de a hazai lottójátékok tekintetében is az elérhetõ legnagyobb fõnyereménynek számít.

Szerző Tóth Balázs

Magyarország Csehországgal és Szlovákiával egy időben, 2014-ben csatlakozott az Eurojackpot forgalmazásához. Az Európát átívelő játék a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvend az itthoni játékosok körében, hiszen már bevezetése óta minden évben született 5+1-es magyar találat, ami általában bruttó félmillió euró, azaz több mint 150 millió forint nyereményt jelentett a szerencséseknek.

Közel egy éve, 2017 februárjában pedig az 5+2-es telitalálatot is sikerült egy magyar szerencsésnek eltalálnia, amikor is a modern kori magyar lottótörténelemben elért legnagyobb főnyeremény, bruttó 22,5 millió euró, vagyis 5,9 milliárd forint talált gazdára.

A szerencsés nyertes által kitöltött, úgynevezett nagynyertes kérdőívből számos érdekességet tudhattunk meg az első hazai Eurojackpot milliárdos hihetetlen mázlijáról. Például az is kiderült, hogy a friss milliárdos szelvényének feladása napja igencsak kellemetlenül indult, mert már reggel megbotlott és hatalmasat esett. Az igencsak mázlista magyar férfi nem rögtön a sorsolás után, hanem egy újságban megjelent hírből értesült arról, hogy ő nyerte meg minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét. Hihetetlen szerencséjét egy fröccsel ünnepelte, és először a feleségének árulta el, hogy mekkora pénz állt a házhoz. Úgy tervezte, hogy az összeget befekteti, és ehhez pénzügyi tanácsadók segítségét is igénybe fogja venni, de jótékonykodásra, kórháztámogatásra is szeretett volna a hatalmas összegből fordítani. Tekintve, hogy nyugdíjas, munkahely-változtatást már nem tervezett, ám úgy gondolta, hogy lakhelyéről - ha nem is külföldre - biztosan elköltözik majd. Bízott benne, hogy nyereménye nem fogja befolyásolni családi és baráti kapcsolatait. És azt határozottan kijelentette, hogy továbbra is lottózni fog.

A Szerencsejáték Zrt. Eurojackpottal kapcsolatos tavalyi kutatásából pedig az is kiderül, hogy a lakosság több mint háromnegyede értesült arról, hogy egy honfitársunk vitte el minden idők legnagyobb hazai Eurojackpot főnyereményét. Nagy nyeremény esetén a többség - hasonlóan a nyerteshez - először házastársával/párjával osztaná meg az örömhírt. Mindössze 18%-uk mondta azt, hogy megtartaná magának az információt, és nem is ünnepelné meg váratlan szerencséjét. Több milliárd forintos nyeremény esetén a válaszadók több mint fele álmai ingatlanát vásárolná meg. A kutatásban résztvevők fele jackpot esetén pedig biztosan kilépne a munkahelyéről, de számosan vannak azok, akik saját vállalkozásba kezdenének. Eurojackpot milliárdosként a magyarok igazán jószívűnek bizonyulnának: a megkérdezettek mintegy háromnegyede családját támogatná a nyereményből, de minden második magyar jótékony célra is áldozna.    

Ön melyik álmát váltaná valóra, ha ezen a héten több mint 27 milliárd forinttal gazdagodna? 

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor