Létrehozva: 2015.11.10.

Hamarosan félig élő(!) szupertelefonok váltják le az okostelefonokat!

Néhány éven belül új telefonos technikát vezetnek be, ami már megint forradalmasítani fogja az életünket...

Az újnál is újabb generációs telefon ötletét jelentette be a Huawei. Wang Yangmen régiós fogyasztói elnök szerint az új eszköz 2020-ban válik elérhetővé.

Wang elmondása alapján az új készülék a fizikai valóságot fogja összekötni a virtuálissal. Ez úgy valósul majd meg, hogy a készülék egy élő organizmus lesz, ami érteni és rögzíteni fogja szokásainkat és viselkedésünket, így felismeri preferenciáinkat, és a beállításoknak megfelelően dönthet majd. 

A készülék - fizikai kialakításának köszönhetően - bizonyos szinten kölcsönhatásban lesz a környezetével és gazdájával. Ezt valószínűleg  élő, félig szerves felépítése teszi majd lehetővé.

Az 5G-s szupergyors kommunikációs hálózat miatt minden összeköttetésben lesz mindennel, gépek, szenzorok és adatbázisok folytonos adatcserélése valósul így meg. Ez remélhetőleg az ígéretekhez híven fogja megkönnyíteni az életünket.

A mobiltelefonok fejlődés-történetében 12 évente fedezhettünk fel gyökeres változást. 1995-ben a Motorola forradalmasította a híváskezdeményezést és az SMS-ek küldését. 2007-ben jött az Iphone, majd rá egy évre az Androidos okostelefonok, így a beígért 2020-as szupertelefon piacra dobása meglehetősen reálisnak tűnik. Azt persze még nem értjük, hogyan lehet félig "szerves" egy mobiltelefon...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MELÓ

Magas fizetést szeretnél, de nincs diplomád? Ne csüggedj! Mutatjuk a trükköket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan