Létrehozva: 2018.11.27.

Másfél milliárdot csaltak el külföldi használt autókkal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói rövid idõn belül kétszer is lelepleztek használt gépjármû kereskedelemmel összefüggõ költségvetési csalást, az elkövetési érték mintegy 1,3 milliárd forint. A más uniós tagállamokból történõ gépjármû-behozatalt érintõ bûnügyek általános jellemzõje, hogy azokat bûnszövetségben, bûnszervezetben követik el, strómanok nevére bejegyzett, fiktív gépjármû-kereskedõ társaságok felhasználásával.

Szerző RIPOST

A NAV több éve együttműködik az Autós Életciklus Érdekképviseleti Nagykoalícióval, valamint a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületével. Ennek eredménye az is, hogy

az elmúlt hetekben több olyan ügyre is fény derült, ami külföldi gépjármű-beszerzéshez kapcsolódik.

Az autók egy része Belgiumból, Horvátországból, döntő többségük pedig Németországból érkezett. Jellemzően Volkswagen, Audi, BMW, Mercedes, illetve Ford típusú személygépjárműveket hoztak be Magyarországra, és azokat magyar magánszemélyeknek és gazdasági társaságoknak értékesítették.

A közbeiktatott gazdasági társaságok bevallásukat nem, vagy csak minimális adattartalommal teljesítették, adót egyáltalán nem fizettek. Előfordult olyan eset is, hogy törvényellenesen, a különbözeti adózás szabályai szerint állapították meg és vallották be a fizetendő áfát. Ezekben az ügyekben – a nyomozás eddigi adatai szerint – a központi költségvetésnek okozott kár megközelíti az 1,3 milliárd forintot.

A nyomozóhatóság a vagyonelkobzás biztosítására zár alá vett több ingatlant, személygépkocsit, valamint az elkövetéshez használt gazdasági társaság bankszámláján kezelt pénzösszegeket, illetve készpénzt is, ezek összértéke több tízmillió forint.

A pénzügyi nyomozók az egyik eset kapcsán két személyt vettek őrizetbe, további három személyt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. Közülük ketten tényfeltáró beismerő vallomást tettek.

A másik ügyhöz kapcsolódó nyomozásokban hét büntetőeljárást egyesítettek. Több mint 1400 jármű esetében gyanítható, hogy azokat valamelyik fiktív cégen futtatták át. Ebben az ügyben jelenleg 30 gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság, valamint 12 közbeiktatott cég érintett. Az akcióban mintegy 200 millió forintot érő vagyontárgyat zároltak a pénzügyi nyomozók, továbbá hét, a gépjármű-kereskedelemből ténylegesen hasznot húzó személyt meggyanúsítottak.

Az elkövetők büntetése akár 10 évi szabadságvesztés is lehet.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor