Létrehozva: 2019.12.16.

Már 3000 milliárd forint értékű magyar állampapír pluszt adtak el

Szintet lépett a magyar állampapír plusz (MÁP+) értékesítése.

Szintet lépett a magyar állampapír plusz (MÁP+) értékesítése, az eladott mennyiség átlépte a 3000 milliárd forintos határt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány az államadósságon belül tovább kívánja növelni a lakosság kezében lévő állampapírok arányát. A kabinet elképzelése szerint a mostani mintegy 7500 milliárd forintról 11 ezer milliárd forintra szeretnék emelni a lakossági állampapírok mennyiségét.

A folyamatot jelentős mértékben segíti, hogy 43 napja a postán nyomtatott formában is megvásárolható a MÁP+, a papír alapú változatból már 45 milliárd forint értékben vásároltak – jegyezte meg a miniszter.

Varga Mihály kiemelte: míg 2010-ben a (hazai össztermék) GDP 4 százalékát tették ki az államadósság kamatterhei, addig ezek a kiadások tíz év alatt a GDP 1,9 százalékára csökkentek.

A pénzügyminiszter az állampapír-vásárlás területi megoszlásáról elmondta: az eddig értékesített magyar állampapírpapír plusz 45 százalékát Budapesten és Pest megyében vásárolták meg, utánuk az eladott mennyiséget tekintve Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén következik a megyék között.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: jelenleg nem tervezik, hogy változtatnának a MÁP+ feltételein.

Azt is közölte, hogy jövőre sem dollárban, sem euróban nem terveznek devizakötvény kibocsátást. Van azonban olyan terv, hogy úgynevezett zöldkötvényeket bocsát ki a kormány a jüan- és a jenpiacon – mondta a miniszter. Jelezte, hogy a japán piacon a szamuráj-kötvényekkel jó ideje jelen vagyunk, és a jüan piacon is már 2 éve megjelentünk.

Varga Mihály egy kérdésre elmondta: eddig csupán 1 milliárd forint értékben váltottak vissza papírokat a magyar állampapír pluszból, ami a 3 ezer milliárd forinthoz képest elenyésző arány.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!