Létrehozva: 2019.03.14.

Elképesztő összeg: Ennyit lehet nyerni a hétvégi lottósorsolásokon

Magyarország kedvenc lottójátéka óriási nyereményt tartogat, ugyanis most szombaton az Ötöslottó 3,240 milliárd forintos fõnyereménye a 3. legnagyobbnak számít a játék 62 éves történetében. A Hatoslottón pedig az eddigi 4. legnagyobb összeget, 1,424 milliárd forintot tudhat magáénak az a szerencsés, aki vasárnap egyedül találja el a kihúzott hat számot.

1957. márciusában indult el hódító útjára az Ötöslottó, és azóta is a kedvenc lottójátéknak számít hazánkban. Első alkalommal 1962. március 9-én követhette figyelemmel az ország lakossága az estére szervezett élő televíziós lottósorsolást és az azt kísérő szórakoztató műsort. A dátum nem véletlen: az ünnepi műsor az akkor 5 éves lottót köszöntötte, gondosan megemlékezve az előző évek legnagyobb nyereményeiről és a boldog nyertesekről.

A sorsolást és a gálaműsort másfélmilliónál is több szelvény tulajdonosa várta óriási izgalommal. Kezdetben a pénznyeremények mellett olyan, akkoriban hiánycikknek számító tárgyakat is hazavihettek a játékosok, mint zongora, csillár, herendi étkészlet, zománcozott kályha, padlókefélő gép, varrógép, férfiöltöny, női kosztüm, bőrkabát, sőt kalapácsos daráló, vetőgép és lóvontatású acélgereblye is szerepelt a nyereménylistán.

A lottósorsolások ugyan nyilvánosak voltak akkoriban, de hétről hétre újabb és újabb helyszínekre szervezték az eseményt, így a kultúrházak, strandok, mozik korlátozott befogadóképessége miatt a játékosok többsége sohasem láthatott valódi számsorshúzást. Az első televíziós sorsolás azonban új korszakot hozott a lottózás történetében, hiszen az élő műsornak köszönhetően mindenki számára megnyílt a lehetőség, hogy saját szemével izgulhassa végig, vajon lesz-e a héten telitalálatos szerencsés. 

Most hétvégén is érdemes lesz figyelemmel kísérni a sorsolásokat, hiszen kiderül, gazdára találnak-e az Ötöslottó és a Hatoslottó által kínált rekord közeli főnyeremények. A SzerencseSzombat műsorvezetői is izgatottan készülnek az Ötöslottó élő adására, olyannyira, hogy fogadtak is egymás között, melyikük lesz a házigazdája annak a sorsolásnak, amelyiken végre telitalálat születik.

Összesen több mint 4,5 milliárd forint várja most hétvégén az Ötöslottó és a Hatoslottó játékosait!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az újpesti legenda fia szerint egyértelmű, miért nincs helye az NB I-ben

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

mandiner.hu

A New York Times-nak arról panaszkodnak az ukrán katonai vezetők, hogy a kárpátaljaiak nem akarnak önként meghalni a háborúban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 45 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Fontos levél érkezik a napokban minden postaládába - ez áll benne!

MANIMÉKER

Tiéd lett a 910 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Érkeznek az szja-tervezetek: mutatjuk, mi a teendő!

MANIMÉKER

Tiéd lett a 780 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Tiéd lett a 650 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Ezek a legnagyobb lakásbiztosítási csapdák. Mutatjuk, hogyan kerülheted ki őket!