Létrehozva: 2015.06.06.

7 elképesztő ötlet, ami milliókat hozhat

Olykor egy jó ötlettel hatalmas pénzeket lehet kaszálni. Érdemes próbálkozni, hiszen akár a legképtelenebb vállalkozás is bejöhet. Van, aki földet ad el nosztalgiázó kivándorlóknak, de kincset érhet az ölelésed is, csak tudnod kell magadat menedzselni.

Szerző Martin Dani

 

 

1. Add el az anyaföldet!

Pat Burke ahányszor csak Írországból látogatóba utazott az USA-ba, a helyi ír közösség tagjai mindig azért nyaggatták, hogy hozzon egy kis virágföldet, gyeptéglát nekik Írországból.

A sokadik ilyen alkalom után Pat megvilágosodott, és megalapította az ezzel foglalkozó cégét. Azóta több mint 200 ezer tonna virágföldet adott el és több mint 1 millió dollárt kaszált az ír anyafölddel.

 

2. Keress pénzt öleléssel!

 

Manapság egyre többen élnek szingliként  a világ országaiban, s ebből adódik, hogy egyre több ember marad ölelés nélkül. Számos tanulmány szerint a gyakori érintés, ölelés csökkenti a vérnyomást, pozitív hatással van az életszemléletünkre, jobb, mint a legtöbb nyugtató.

Angliában, Japánban és az Egyesült Államokban már nagy üzlet az ölelésipar, egy nap akár 360 dollárt, közel 100 ezer forintot is kaszálhat egy jó illatú, megnyugtató ölelésdonor.

 

3. Jól fizet a videojáték-oktatás

Több mint 1 milliárd ember játszik videojátékokkal a világon, és a 44 százalékuk online felületen egy másik játékossal versenyez.

Az Egyesült Államokban természetesen már a konzolnyomkodásnak is vannak trénerei. Az ügyetlenebb játékosok profi videojáték-oktatókat bérelhetnek vagy kérhetnek tőlük tippeket, tanácsokat jó pénzért. Ha  profi játékos vagy, több nyelven beszélsz, akkor akár heti több százezer forint is ütheti a markodat.

4. Testrészmodellként is meg lehet élni

Ha szépek a kockáid, kidolgozott a felsőtested, esetleg formás fenékkel rendelkezel, akkor akár szép összeghez is juthatsz vele. Hiszen rengeteg reklámban csak egy-egy testrész szerepel.

Jason Sadler is így keresi a kenyerét. Õ a „törzsét adta el”. Egy új cég reklámtrikóját kell hordania nap, mint nap. Fizetése aszerint változik, hogy mennyire értékes marketing szempontból az a nap, amikor dolgozik. Például a december 31. jobban jövedelmez, mint egy átlagos hétköznap.

5. Szüzességárverés

Igaz, ez egyszeri üzlet, de jól lehet vele keresni. Minden évben bekerül egy szüzességértékesítésről szóló hír a tévéhíradók összefoglalóiba, volt már arra is példa, hogy egy lány több mint 700 ezer dollárt kapott az ártatlanságáért.

6. Pénz az életedért

Manapság az emberek már holdparcellákat is vásárolhatnak, ahova nagy valószínűséggel soha sem jutnak el, ezek után az sem meglepő, ha valaki az életét árulja – tokkal-vonóval.

Ian Usher 85 millió forintért adta el az „életét” eBayen. Ebben a csomagban benne volt a háza, a szaktudása, személyes javai és még a barátainak is bemutatta az ő tulajdonosát.

7. Termékkicsomagolás

Szinte hihetetlen, de ez a cég vagy személy a DC Toys Collectorral több mint 5 millió dollárt kaszált 2014-ben azzal, hogy játékokat csomagolt ki.  Youtube csatornájára több mint 1600 videót töltött fel eddig, és havi legalább 300 millió nézője van.

Egy ilyen csatorna a felugró vagy a videó előtti reklámból tud egész jópénzt csinálni. A videón annyi történik, hogy egy nő játékokat csomagol ki és szerel szét...

Szerző Martin Dani

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Tiéd lett a 650 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Ezek a legnagyobb lakásbiztosítási csapdák. Mutatjuk, hogyan kerülheted ki őket!

MANIMÉKER

Tiéd lett az 535 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Kismamaként dolgoznál? Ezekre figyelmeztet a jogtanácsos

MANIMÉKER

Topless takarítással keresi degeszre magát a szexi szobalány - Videó

MANIMÉKER

Tiéd lett a 410 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Tiéd lett a 265 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Elvitték minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó jackpotját