Létrehozva: 2017.03.21.

"Magyarország a járműipar Szilícium-völgye"

A "Magyarok a világ jármûgyártásában" címû tematikus kiállítás célkeresztjében elsõsorban a pályaválasztás elõtt, vagy az útkeresés stádiumában lévõ fiatalok állnak, ugyanakkor kortól és nemtõl függetlenül ígér maradandó élményt az Autós Nagykoalíció által szervezett program március 24. és 26. között. A múltat, jelent és jövõt idézõ kiállítás ötletgazdája, Knezsik István további kedvcsináló részleteket közölt a programról.

Szerző Tóth Balázs

Hogy mennyire átfogó és széles spektrumú az AMTS keretein belül 5. alkalommal megrendezésre kerülő esemény, az ANK elnöke, Knezsik István a következőket mondta: „A G-pavilon több mint 1000 négyzetméteres területén egy időben lesz látható a hazai járműipar minden korszaka, melyek a világ járműgyártásának mérföldkövei is egyben. Ennek okán remélem, hogy minél többen leszünk március 24-én 13 órakor a színpadnál, ahol rengeteg csodálatos embert fogunk bemutatni a nagyközönségnek, akik valóban eljutottak a világ tetejére. Az élő show tehát emberi történetekről szól, miközben az időutazást és számtalan újdonságot ígérő felfedezést tartogató installáció megmutatja mindazokat a találmányokat, melyeket mi magyarok adtunk a világ járműgyártásának. Olyan csodákat mutatunk be a háromnapos rendezvény idején, melyekről sokan nem is tudnak idehaza. Ha ismernénk, akkor pedig büszkék lennénk a kifogyhatatlan szellemi tőkére és annak minden gyümölcsére, hiszen Magyarország a járműipar szilícium-völgye – ennek bizonyítékai lesznek láthatók és a hallhatók a tematikus kiállításon”.

Mátyás király idejében született találmányunk a Kocs községből származó kocsi, mint mindennek a kezdete jelenti a null kilométerkövét ennek az időutazásnak, melyet Galamb József és Henry Ford közös munkájának gyümölcse, a Fordson traktor követ. A múltidézés különlegességei között megtekinthető lesz a Die Hard 5. epizódjában látható romboló is, melyet Szalay Balázs és az Opel Dakar Team épített ZIL-alapokra. Az MRAP Cougar replika különlegessége, hogy képes hídról leugratva, lépcsőkön fel s alá masírozva, vagy akár felborulás után is mindenen át- és továbbmenni. Szalay Balázs elmondása szerint pedig azért volt érdekes kihívás számukra ez a projekt, mert 7 hónap alatt kellett megépíteni három ilyen kamiont, melyek kivitelezői általában angliai vagy amerikai cégek. A három elkészült modellből egyet visszavittek Amerikába, kettő viszont itt maradt, melyeket csúnyán összetörtek. A kiállításon a film kulisszatitkaira is fény derülhet.

Egy másik réteg megszólítására fókuszálnak a Formula Student csapatok, melyek közül három kecskeméti (KEFO Motorsport, KEFO Motostudent, GAMF Hungary), két győri (Arrabona Racing Team és a SZEngine) és négy fővárosi (BME Formula Racing Team, BME-Shox Motostudent Team, a Pneumobil-Óbuda és az OECO Bánki Donát Shell Eco-marathon) csapat áll a nagyérdemű elé.

A fenti csapatok esetében van ahol a takarékosság, van ahol a gyorsulás, és van ahol a végsebesség számít. A lényeg a közös munka, az egyének tehetségéből és szorgalmából megszületett produktum, mely egy csapatot fémjelez. A műfaj különösen főiskolások és egyetemisták körében népszerű, de akadnak profi senior résztvevők is egy-egy mezőnyben. A világsorozatokat járműgyártók és beszállítók inspirálták, mert felismerték a felsőfokú végzettségűek hiányosságait, ezért már a diploma megszerzése előtt komoly gyakorlati munkára ösztönzik a magyar mérnökhallgatókat is.

A cikk folytatását elolvashatod az Autószektor oldalán.

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor