Létrehozva: 2015.06.19.

Villanyoszlop áll ki a főút közepéből. Ki hibázott ekkorát?

A 31-es fõút építõje belehúzott a munkálatokba, az áramszolgáltató lemaradt, így Heves város központjában most póznák állnak ki az úttest közepébõl.

Szerző Ripost

Érdekes kép jelent meg a Hevesi Hírportál oldalán. A fotón Heves város központja látható, rajta az épülő 31-es főúttal, aminek közepéből "kinőtt" egy villanyoszlop.

"A villanyoszlopok nem maradnak a 31-es út közepén!

- írja az önkormányzat által üzemeltetett hírportál. Rögtön meg is magyarázzák, hogyan történhetett a furcsa ügy: az útépítő - tekintettel arra, hogy lakott területen építik az utat - belehúzott, az áramszolgáltató viszont nem volt hajlandó előbb kiszedni az oszlopokat. 

"Az útfelújítás tervezett fázisával – a kijelölt területen - a kitűzött határidő előtt végeztek. A Colas Zrt. nem várhat, nem állhat meg a kivitelezés lakott területen, hiszen elsősorban a hevesiek érdekeit tartja szem előtt. Az áramszolgáltató azonban ennek ellenére sem tér el az eredeti ütemezéstől" - szól a hivtalos közlemény. A város polgármestere, Sveiczer Sándor a RIPOST-nak azt mondta: az útépítő körülbelül két héttel hamarabb teljesített, ám a kivitelező cég hiába jelezte az ÉMÁSZ-nak, hogy előbb lenne szükség az oszlopok kiszedésére. "Csütörtökön egy oszlopot már kiszedtek" - mondja a polgármester, aki azon van, hogy városában mihamarabb megszűnjenek a lezárások. "Mivel erre a szakaszra még jön egy réteg, nem történt különösebb gond.

Miután kiszedik az oszlopokat, az útépítő beönti a lyukakat, de nem lesz kátyús, hiszen erre még kerül egy 4-5 centis kopóréteg is.

A RIPOST megpróbálta elérni az ÉMÁSZT is az ügyben, de ők csak hétfőre ígértek választ - úgy tűnik azzal is annyira sietnek, mint az oszlopok kiszedésével.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körbevette a brüsszeli rendőrség a békepárti konferenciát - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Nigel Farage a brüsszeli konferencián: Egy újfajta kommunizmussal állunk szemben!

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan