Létrehozva: 2015.08.21.

Elvonóra került a lottómilliomos

Korábban 630 milliót nyert a lottón a gyõri Andraschek Lászó. Nem tudott vele mit kezdeni, újra az italhoz nyúlt. Novemberig rehabon kezelik.

A pénz nem boldogít. Ezt a mondást bizonyította a győri Andraschek László is, aki korábban 630 milliót nyert a skandináv lottón, mégis alkoholproblémákkal került elvonóra. A férfi annak idején nem is titkolta szerencséjét, így nem csoda, hogy hamar megjelentek körülötte a családtagok, barátok is.

Felesége, Anikó arról panaszkodott, férje a társaságban nem tudott ellenállni az ital csábításának, november óta súlyos gondokkal küzd. Mint kiderül, nem tudott mit kezdeni a pénzzel sem, állandóan focimeccsekre járt, mindenkinek fizetett. "A döntés az övé volt, hogy újra iszik, mint ahogy

az is, hogy le akar szokni és józanul akar élni"

Lászlót most egy rehabilitációs intézetben kezelik, egészen novemberig. A férfi saját magától vonult be májusban, miután annyira elhatalmasodtak alkoholproblémái. Korábban egy ízben már öngyilkosságot is megkísérelt, nem tudta feldolgozni sem azt, hogy alkoholista, sem azt, hogy nem tud tőle megszabadulni. Felesége most azt is bevallotta, újra kell építeniük házasságukat is, mert az is a csőd szélére jutott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-