Létrehozva: 2015.11.04.

Botrány az iskolai menzamoslék miatt!

Kedden került ki az a fotó a facebookra, amelyen az egyik békéscsabai általános iskola menzájának aznapi "ételspecialitása" látható. A gyerekek nem voltak hajlandóak megenni, és mint kiderült, nem csak undorító, hanem büdös is volt! Egymást érik az iskolai menzák körüli sumákolások!

A facebookos poszt legtöbb kommentelője szerint gyomorforgatóan néz ki az étel azon a fotón, amelyet egy békéscsabai édesanya osztott meg kedden az egyik helyi menzán felszolgált ebédről. A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény közleményben reagált. Azt írták:

Valamennyi étkezőtől elnézést kérnek, az érintetteket pedig kárpótolni fogják.

"Éhes gyerekek uborkát ettek kenyérrel, az elsősök sírtak, éhesek voltak! Megkóstoltam, büdös és undorító! Kötelesek vagyunk az alsóba menzát fizetni. Osztani ér, hátha jutunk valamire" - írta a képet készítő édesanya Facebookon.

A szülők háborognak, gyűlnek a Facebookon

A keddi ebédről készült fotó villámgyorsan terjedni kezdett a közösségi oldalon, ahol a poszt alatt mostanra félszáz hozzászólás, és még ennél is több megosztás született. Valamennyi kommentelő szerint az étel visszataszító, egyesek szerint "a kutya is különbet kap otthon".

A burgonyás csicsóka valóban szokatlan étel, de ettől még nem muszáj igénytelenül elkészíteni. Lássuk, hogyan is kellene kinéznie valójában:

A csicsóka amúgy igen egészséges, és ötször több több rost van benne, mint a krumpliban. Gátolja  a szénhidrátok és a hizlaló tápanyagok felszívódását.

Az ügy el is kezdett gyűrűzni, és hamarosan elérte az érintetteket is:  A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény közleményben reagált a dologra. Az iskolában november 3-án zöldborsóleves, fokhagymás harcsaapró, burgonyás csicsóka (ez látható a fotón), uborkasaláta és Graham kenyér volt volt a menü.

Szokatlan ízekkel kísérleteznek

Dávidné Tóth Edit intézményvezető a BEOL megkeresésére azt írta: az intézmény 2011. decemberében csatlakozott a Minta-Menza programhoz, melynek célja az egészséges táplálkozás bevezetésén túl az új, a gyerekek számára eddig ismeretlen ízek bevezetése, aminek része a csicsóka megismertetése, így új ételként megjelent a burgonyás csicsóka.

"Az étel kiszállítását követően az egyik étkezőhely igazgatója levélben tájékoztatott, hogy az étel színe, íze állaga miatt a gyerekek nem ették meg az ételt, valamint az egyik közösségi portálon több pedagógus és szülő fejtette ki véleményét és nem tetszését" - írta.


"A burgonyás csicsóka köret valóban nem volt szerencsés választás, ezért valamennyi étkezőtől elnézést kérek az intézmény valamennyi dolgozója nevében, ez az étel nem fog többet étlapon szerepelni. A csütörtöki napon valamennyi érintettet kárpótolni fogjuk" – fogalmazott Dávidné.

Egyre több a menzai sumákolás

Eközben több, szintén az iskolai menzát érintő ügy van folyamatban, például, amiről nemrég a %RIPOST% is írt: Egyes konyháknál rekesz számra lopták el az ételbe szánt alapanyagokat az ott dolgozók, így  a gyerekek ételébe nem jutott hús. 

Vagy itt van a szegedi ehetetlen óvodai menzakaják ügye, ahol a szülők már aláírásokat gyűjtenek. És ne feledkezzünk meg arról az esetről sem, ahol lejárt alapanyagokból készítették az ételeket, undorító és mocskos körülmények között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan