Létrehozva: 2017.06.13.

Közel félszáz híd épül az M44-es új szakaszán.

Hamburgot tartják a hidak városának, de most kiderült, Magyarország sem marad el a hidak építésében!

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekt 3 szakaszban épül meg: a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti 20,5 kilométeren a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. dolgozik, Kunszentmárton és Csabacsűd között (20,5 km) az EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. alkotta konzorcium, míg Csabacsűd és Kondoros között (20,4 km) szintén a Duna Aszfalt és a Hódút.

A beruházás részeként ugyancsak jelenleg is zajlanak a hidak próbacölöpözései, melyeket próbaterhelésnek vettettek alá, a vizsgálati eredmények kiértékelése jelenleg is tart.

Az M44-es gyorsforgalmi út nyomvonala már teljesen kirajzolódik és látható is. Az elkövetkező időszakban folytatódnak a régészeti munkálatok, illetve ahogy egy-egy részen azok végére érnek a szakemberek, a kitermelt földet is visszatelepítik. A területen ezzel párhuzamosan zajlik a humuszleszedés és töltésépítés –írja a beol.hu.

A beruházás során 4 külön szintű csomópont, 49 híd, 4 vadátjáró, 5 ökológiai átjáró épül. A meglévő Kőrös­-hidak építészeti hagyományait megőrizve egy négyszázötven méter hosszú acél ívhíd vezeti majd át az utat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor