Létrehozva: 2017.04.04.

Komoly bővüléssel nyitotta az évet az építőipar

A közel húszszázalékos növekedés mellett az új szerzõdések háromszorozódása, és a szerzõdésállomány duplázódása is az élénkülést mutatja. Ha tartja a tempót az iparág, jelentõsen hozzájárulhat a GDP-növekedéshez.

Januárban 18,5%-kal emelkedett az építőipari termelés volumene az előző évi alacsony bázishoz képest

– derült ki a KSH jelentéséből. A kibocsájtási érték folyó áron az év első hónapjában 89 milliárd forint volt, míg tavaly januárban mindössze 72 milliárd. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 4,6%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.

A két építményfőcsoport termelését tekintve az épületek építése 32,8%-kal bővült, míg egyéb építményeké 3,0%-kal csökkent. Az épületek építésének növekedése elsősorban ipari épületek, kisebb mértékben sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye.

Jelentős bővülés a szerződéseknél

A megkötött új szerződések volumene 211,8%-kal nőtt az előző évihez képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 287,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 152,7%-kal emelkedett. Az épületeknél több szerződést kötöttek sportlétesítmények, ipari, raktár- és kereskedelmi épületek építésére. Az egyéb építmények építményfőcsoportban több nagy értékű szerződést kötöttek gyorsforgalmi utak építésére.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene január végén 122,8%-kal meghaladta az előző évi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké – a januári nagy értékű új szerződéseknek köszönhetően – 43,6, az egyéb építményeké 218,8%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Szép, de kihívásokkal teli időszak kezdődik

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek a hírre úgy reagált, erőteljes felfutás várható az idén. Egy 20 százalékos éves növekedés esetén az építőipar 1 százalékponttal járulhat hozzá a GDP növekedéséhez.

Ez alapján teljesülhet a kormány által várt éves 3,5 százalékos növekedés is

- fogalmazott a szakértő. Az ING elemzője nagy esélyt lát arra, hogy a kedvező költségvetési helyzet miatt a kormány meghosszabbítja a lakásépítés alacsony, 5 százalékos áfakulcsát 2-3 évre, vagy "akár állandóra is", várhatóan az év vége felé.

A Market Zrt. vezérigazgatója a cég által kiadott közleményben a Magasépítés 2017 konferencián elmondottak visszaigazolását látja a hírben, miszerint a magasépítő ipar jelentős bővülést mutat.

Legyünk pozitívak, mindannyian az épületek építésének kereslet növekedésére vártunk, elérkezett a magasépítők ideje. Szép, de küzdelmes és kihívásokkal teli időszak előtt állunk

- fogalmazott Scheer Sándor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor