Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.26.

Kommandósok lepték el a szlovák lottócéget, bilincsben vitték el az igazgatót

Pénzmosás gyanúja merült fel, ezért vették őrizetbe az igazgatót.

Pozsonyban a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) kommandósai razziáztak a szlovák állami szerencsejáték-vállalat (Tipos) épületében. Sajtóhírek szerint őrizetbe vették a cég igazgatóját, Jan Barczit.

Fotó: Police.hu

Az akció egy olyan pénzmosási üggyel lehet összefüggésben, amit a cégen keresztül hajthattak végre. A Bumm.sk szerint az épületet mintegy 30 rendőr szállta meg. A pénzmosás mellett gyanús szerződéseket is vizsgálhatnak, írta a portál, amely emlékeztet rá, hogy az igazgató tavalyi fizetése meghaladta a 100 ezer eurót (több mint 33 millió forintot).

Áprilisban már jelentek meg olyan hírek, amelyek pénzmosással hozták összefüggésbe a lottótársaságot. Az akkori információk szerint többen kihasználták a Tipos hibás rendszerét, játék nélkül mostak át pénzt személyi számlákra. A szlovák rendőrség egyelőre a nyomozás érdekeire hivatkozva csak a razzia tényét erősítette meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!