Létrehozva: 2019.06.28.

Két új autót nevezett a Nissan az Év Magyar Autója címre

A Nissan Sales Central & Eastern Europe Kft. két autót jelölt az Év Magyar Autója versenyben. Az új, tíz év után teljesen megújuló Juke-ot a Magyarország Autója 2020 díjra jelölték, a hamarosan érkezõ, nagyobb hatótávolságú Leafet pedig az Év Zöldautója 2020 díjra nevezték.

Szerző Autószektor

Nissan Juke

Tíz évvel bemutatása után teljesen megújul a Nissan népszerű kis méretű városi szabadidő-autója. Bár a végleges dizájn még nem ismert, minden bizonnyal megőrzi elődje formabontó vonalait.

A CMF-B padlólemezre épülő kisautó kezdettől részben villamosított változatban is érkezik, de elképzelhető, hogy tisztán elektromos változatban is gyártják majd. Sajtóhírek szerint jövő év eleji forgalmazásakor egyliteres, háromhengeres turbós benzinmotorral, valamint a márkánál jól bevált 1,33 literes négyhengeressel választható, utóbbi 130 lóerős.

A hibrid változatról sokat nem tudunk, de várhatóan az 1,6 literes benzinmotort 9,8 kilowattóra kapacitású akkumulátor által táplált villanymotor egészít ki, amely mintegy 32 kilométeres elektromos hatótávot tesz majd lehetővé. A jelenleg is kapható változatból már több mint 1 millió példány készült, az új modellt változatlanul a nagy-britanniai Sunderlandben gyártják majd.

Nissan Leaf

Európa és Magyarország legnagyobb darabszámban eladott villanyautója jelentősen megnövelt kapacitású akkumulátorral és izmosabb villanymotorral érkezik még az idén. A Nissan Leaf 3.Zero e+ modell akkumulátorának energiasűrűsége 25 százalékos, energiakapacitása pedig 55 százalékos növekedésen esett át, 192 cella helyett 288 cellából áll.

Névleges kapacitása 62 kWh lett, ami a gyártó szerint 385 kilométer megtételére elegendő egy töltéssel (WLTP szabvány alapján mérve). Erősebb villanymotor hajtja a megnövelt hatótávú Leafet, teljesítménye 160 kW (217 lóerő), legnagyobb forgatónyomatéka 340 Nm. A frissített modell az új hajtáslánccal álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 7,3 másodperc alatt gyorsul fel és végsebessége eléri a 157 kilométer/órát. A Nissan Leaf továbbra is elérhető lesz 40 kWh kapacitású akkumulátorral, 270 kilométeres hatótávval és 150 lóerős villanymotorral. 

Év Magyar Autója 2020:Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire.

Szerző Autószektor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!