Létrehozva: 2022.01.18.

Jön a jégpályák éjszakája, 40-nél is több helyszínen csúszkálhatsz!

Idén ismét megrendezik a jégpályák éjszakáját, amihez eddig több, mint negyven helyszín csatlakozott már. Íme a programok és az egyéb tudnivalók a rendezvényről.

Nem csak csúszkálni lehet majd éjszakába nyúlóan, de több helyen lesznek vetélkedők, DJ-k és jégkorongozni is lehet, nem csak Budapesten! Összegyűjtöttünk mindent, amit tudni érdemes a hivatalos nevén Allianz Jégpályák Éjszakájáról.

Jön a jégpályák éjszakája

A rendezvényről

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) 2016-ban döntött úgy, hogy a nagysikerű Múzeumok Éjszakájához és a Strandok Éjszakájához hasonlóan országos rendezvénysorozatot indít, melyen mindenki korcsolyát húzhat. Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmarad, idén viszont hatodik alkalommal szervezik meg az Allianz Jégpályák Éjszakáját. Az esemény festői központja ezúttal is a Városligeti Műjégpálya lesz, az esemény kiemelt partnere pedig a Rádió 1.

Január utolsó előtti hétvégéjén -január 22-én- országszerte több, mint negyven helyszínen, köztük három kiemelt vidéki nagyvárosban – Debrecenben, Győrben és Veszprémben – várják a jeges sportok és programok szerelmeseit.

A helyszínekről

Több, mint 40 jégpálya és jégcsarnok várja a csúszkálni vágyókat meghosszabbított nyitvatartással országszerte. A szervezők egy helyszínkereső térképet is készítettek, ami itt érhető el: www.jegpalyakejszakaja.hu

Jön a jégpályák éjszakája

A fővárosi rendezvényről

Az esemény kiemelt fő helyszíne ezúttal is a budapesti Városligeti Műjégpálya lesz, ahol többek közt közönségkorcsolya és meghosszabbított nyitva tartás vár mindenkit. Emellett lesz kapura lövés, szlalompálya, Kahoot! kvízjáték, különböző ügyességi játékok, Xbox, VR-élmény és értékes nyeremények is gazdára találnak. A program részeként kitelepül a Rádió1 is, 17:00 és 20:00 óra között Cooky mixel, hattól élő kívánságműsorra.

Délelőtt zárva lesz a pálya délután pedig két alkalommal lehet csúszkálni: 16:00-20:00 között és 21:30-24:00 között. A beléptetés előtt védettségi igazolvány vagy a védőoltást igazoló applikáció bemutatása lesz szükséges, emellett a védettségi igazolványon vagy applikációban feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványt is fel kell majd mutatni- áll a rendezvény leírásában. A 18 év alattiak is védettségi igazolvánnyal tudják látogatni a rendezvényt, ennek hiányában pedig olyan felnőtt kíséretében, akik védettségi kártyával rendelkeznek.

Fontos tudni, hogy 21:30 és éjfél között bérlettel vagy korábban megvásárolt jeggyel nem lehet a pályára belépni. A rendezvényre külön jegyet kell vásárolni, melynek ára felnőttek esetén 1500 Ft/fő. A fővárosban egyébként összesen 14 jégpálya vesz részt a rendezvényen, köztük a budai jégkert, a Westend pályája, a Budapest Park és a Tüskecsarnok is.

A vidéki nagyvárosokban lévő rendezvényekről

A debreceni jégcsarnokban szintén éjfélig lehet majd korcsolyázni január 22.-én, szombaton. Lesz jégdiszkó Dj Tokaival az I. csarnokban, szlalompálya, kapura lövő verseny, jégkorongos játék és óriás puzzle pedig a II. jégcsarnokban. A belép egységesen 1200 Ft/fő, a kölcsönzés pedig 900 Ft. Győrben csak este 11 lesz nyitva a műjégpálya, a felnőtt beléő 1500 Ft lesz, a családos (2 felnőtt+2 gyermek) pedig 4500 Ft. Tartanak amatőr kispályás jégkorongtornát, szlalom és jeges ügyességi versenyt és kapura lövést lézeres sebességmérővel. Veszprémben már csak 22:00 óráig lesz nyitva a pálya. A belépő szintén 1500 Ft/fő, a jégdiszkó pedig este 7-kor kezdődik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor