MANI

Íme, a 10 legszerencsétlenebb lottónyertes története

Volt köztük olyan, aki egyszerûen elhagyta a szelvényt, volt, akitől a férje perelte el a nyereményt, és olyan is, aki belehalt.
címkék:
  • Szerző: MZ/x

1. A nyertes szelvény elvesztése

Ian Galtress egy mérnökember, aki, ahogy megnyerte a lottófőnyereményt, szembesült azzal, hogy elvesztette a szelvényt, amivel felvehette volna a pénzt. De akkor honnan tudta, hogy nyert? Nem, nem emlékezett fejből a nyertes számokra. Az történt, hogy mikor a szelvényt vette, elkísérte a barátnője is, aki szintén vásárolt egyet. Viccből egyetlen számot változtatott csak meg mérnökünk számaihoz képest. Nem valószínű, hogy ezt később is viccesnek találták.

2. Csak a megfelelő emberben bízz

Kaliforniában egy Etta nevű hölgy mikor megtudta, hogy lottómilliomos lett, összeesett. Idegrohamot kapott. Szerencsére felépült, de szerencsétlenségére fiát küldte el a nyereményért, aki azt állította, hogy az övé a szelvény. Hasonlóképen járt Jose Antonio, aki, egy guatemalai illegális bevándorló lévén, nem mehetett el saját maga a nyereményért. Főnökét kérte meg erre a szívességre, aki szívesen meg is tartotta a gigászi nyereményt. Végül Antonio beperelte főnökét, és jogi úton visszaszerezte a pénzt.

3. Divatimádat

A brit Vivian Nicholson 1961-ben nyert a lottón. Nyereménye átvételekor fennhangon hirdette, hogy ő bizony az egészet ruhákra fogja költeni. Így is tett. 1965-re egy vasa sem marad. Igaz, sok szép ruhája volt.

4. Kapzsiság

2010-ben Americo Lopes építőmunkás örülhetett. Egy darabig. Munkahelyén felmondott, arra hivatkozva, hogy meg kell műteni a lábát. Kollégáinak gyanús lett a hirtelen jött műtét híre, főleg, hogy közvetlenül azután jelentette be, miután a közösen vásároltak lottószelvényt. A kollégák a bírósághoz fordultak, és megnyerték a pert. Lopesnek meg kellett osztoznia volt munkatársaival a nyereményen.

5. Önzőség

Tonda Lynn pincérnőként dolgozott egy étteremhálózatnál. Két kolléganőjével megegyeztek, ha valaha bármelyikőjük nyer a lottón, egyenlően megosztoznak majd. Tonda nyert is majd hárommilliárd forintnak megfelelő összeget, de esze ágában nem volt osztozkodni. Annyira félt, hogy adnia kell a pénzéből kollégáinak, hogy megvette az üzletet, amiben dolgoztak, és családjára íratta a tulajdon 51%-át. Igen ám, de az adóhatóság felfigyelt az adásvételre, és majd 400 millió forintnak megfelelő adó megfizetésére kötelezte a pincérnőt.

6. Túlzott jótékonykodás

Egy 52 éves koreai bevándorló, akinek parókaboltja volt, 1993-ban közel ötmilliárd forintot nyert a lottón. Először lovakat vett, majd a lovaknak farmot, később egy lakóparkot a családjának. Később úgy döntött, hogy szeretné, ha a neve fennmaradna az utókor számára, ezért jogi könyvtárat építtetett, és étkezési reformokat indított el Bill Clinton és Al Gore-ral közös vacsoráik gyümölcseként. Évente 175 millió forintot jótékonykodott el. 200 ezer Ft-ja maradt. A könyvtárat pedig átnevezték, így mint lottóvesztes marad fent a neve.

7. Az azonnali cselekvés hiánya

A történet ebben az esetben is meseszerűen kezdődött. Amanda Clayton közel 300 millió forintnak megfelelő dollárt nyert a lottón. A nagy örömök közepette elfelejtette lemondani a segélyt. A bíróság 5 év börtönre ítélte ezért, ami nem halálos. De a drogtúladagolás igen. Végül ebbe halt bele.

8. A hálátlan feleség

Denise Rossi kaliforniai lakos 1,3 millió dollárt, vagyis közel 400 millió forintot nyert a bolondok adójával. Volt annyira hű házastárs, hogy mindezt a jó hírt nem közölte férjével. Inkább elvált. A férj, mit sem sejtve belement a válásba. Természetesen a férj rájött, hogy mi történt, és beperelte exnejét. A bíró a titkolózó feleség minden pénzét a férjnek ítélte.

9. A „lottóbugris”

Michael Carrol angliai lottómilliomos 2002-ben azzal vált hírhedt pazarlóvá, hogy új autókat és méregdrága ingatlanokat vásárolt. Egybenyittatta a házak hátsó kertjét, és az új autókkal törésteszteset játszott. Persze volt más szenvedélybetegsége is, börtönbe is került, miután nem maradt semmije. Amikor a börtönben megkérdezték, miért csinálta, azt mondta, mert „elég volt”.

10. Törvényen kívül

Timothy Elliot mindenáron nyerni szeretett volna a lottón. Mondhatni megszállottan. Olyannyira, hogy rabolt is azért, hogy lottószelvényt vehessen. El is kapták. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy skizofrén. Elmegyógykezelésre ítélték, ahol kikötés volt a jó magaviselet mellett, hogy tilos a szerencsejáték. Valahogy mégis megoldotta, hogy hódolhasson szenvedélyének és 2011-ben meg is nyerte a főnyereményt. Hosszú pereskedés után végül megtarthatta a pénzt, holott a lottószelvény-vásárlás is szerencsejátéknak minősül. 

címkék:
És ezeket olvastad már?